Ilyen volt a XIII. Napsugár Öttusa Bajnokság regionális döntője

A Napsugár Kulturális Alapítvány 2025. május 23-24-én XIII. alkalommal szervezte meg a Napsugár Öttusa Országos Bajnokságot, idén Nagyváradon, a Szacsvay Imre Általános Iskolában, a 2024-as Öttusa Legyőzhetetlenek nevű, dicséretben részesült csapatának iskolájával együttműködve.

Gyermeklapunk, a Napsugár oly sok elméleti, főképp az anyanyelvhez, a gyermek­irodalomhoz és a népköltészethez kötődő kisiskolás rendezvény kezdeményezőjeként és szervezőjeként e versennyel a gyermekek egészségét, sportszeretetét, játékkedvét és csapat­szellemét fejlesztette, erősítette.            

A 2010 őszén elindított Napsugár Öttusa Bajnokság idén tizenharmadik kiadásához érkezett, amelyre 12 megye 14 településének képviseletében 18, egyenként 3 fős csapat jutott tovább a Napsugár folyóirat Sport-rovata megfejtéseinek beküldése, az előszervezési tevékenységek, majd a helyi, körzeti és megyei döntők után. Az 54 harmadik osztályos versenyzőt 36 tanító és testnevelő tanár készítette fel, és kísérte el Nagyváradra, a Szacsvay Imre Általános Iskolába.

A csapatok fogadása, a regisztráció, a névjegyek, program és Öttusa-feliratos sapkák kiosztása után az ünnepélyes megnyitón köszöntések hangzottak el a szervezők, a Bihar Megyei Tanfelügyelőség, az RMDSZ, a verseny idei fővédnöke, Szokolszky István részéről, majd rövid kulturális műsor következett, felléptek az iskola modern táncosai.

A másnapi sportvetélkedő helyszíne a Bihari Sportcsarnok volt, ahol a lelátón a csapatokkal érkező szurkolóknak is helyet tudtunk biztosítani, emelve a rendezvény hangulatát, erősítve az összetartozás érzését. Rövid bemelegítés után a csapatok fáklyák és zászlójuk alá sorakozva vonultak fel, mutatkoztak be és kiáltották be jelszavukat, majd rajthoz állva ügyességi akadálypályán, célba dobásban, helyből távolugrásban, egyensúlyozásban és váltófutásban kellett összemérniük erejüket. Minden versenypróbánál 2 pályaőr segítette a bírók munkáját, megfigyelve és pontosan mérve a csapatok teljesítményét, a sportszerűséget biztosítva. A pályaőrök valamennyien Bihar megyei testnevelő tanárok, a bírók pedig az ország különböző megyéit képviselő sporttanárok.

Amíg a verseny központi bizottsága összesítette az eredményeket, a csapatok tanítóik, tanáraik kíséretében meglátogatták a Római Katolikus Püspöki Palotában a Szent László-tárlatot és a Napsugár, Szivárvány utóbbi 20 évéből válogatott illusztráció-kiállítását, a Koloratúrát a Fix galériában. A díjkiosztásra a Szacsvay Imre Általános Iskola tornatermében került sor.

Minden csapat részvételi okleveleket kapott, a dobogósok pedig bronz, ezüst és aranyérmet, az első helyezett kupát is. A Napsugár gyermeklap részéről egy különdíjat is átadott a főszerkesztő. A rendezvény szervezői, támogatói, meghívottai is oklevelet, ajándékcsomagot kaptak. A közös csoportkép után búcsúzás, majd hazautazás következett, annak reményében, hogy 2026-ban az idei aranyérmes Sárkányok-csapat iskolája, a kolozsvári Báthory István Elméleti Líceum látja vendégül majd a 14. Napsugár Öttusa Bajnokság országos döntőjét.

Nem kiemelkedő sportteljesítmények elérésére törekedtünk az Öttusa kitalálásakor és az egyes fordulók szervezésekor, hanem gyermekközösségeink mozgósítására. A Napsugár vidám, játékos öttusa bajnoksága közösségünk testi-lelki egészségét, összetartását, erkölcsi és életerejét erősíti. Az eseményt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség és a Communitas Alapítvány, ilkletve a Méhes György-Nagy Elek Alapítvány társtámogatta