Oly boldog lennék, Istenem, de boldog.
Kiszínezném vele az életem.
(Kosztolányi Dezső)
Megrendített Soó Zöld Margit halálhíre, mégsem a keserűség szavaival búcsúzom tőle.
Aki ismerte, érti, miért.
Nem illik a búbánat ahhoz, aki a nevetésnél csak egyvalamit szeretett jobban: a rajzolást.
A Teremtőtől kapta ezt a két tálentumot, a derűt és a festészetet, hogy aztán bőven ajándékozza tovább kincseit. Talán senki sem kapott annyit ezekből az ajándékokból, mint a Napsugár. Gyermeklapunk oldalain 60 éven át ragyogtak Soó Zöld Margit friss színei, mosolyogtak összetéveszthetetlen figurái. Szerkesztőségünk 60 éven át derült Itike humorán, feledte sokféle gondját bölcs és mindig sziporkázóan szellemes megjegyzései nyomán.
Itikénktől nem a Színes tinták feltételes módján kell búcsúznunk. Ő nem boldog lett volna, és nem kiszínezte volna, hanem boldog volt, és kiszínezte. Legalábbis a Napsugár, a Szivárvány és sok-sok gyermekkönyv lapjait. Hiszen tudjuk, felnőttmunkái között bőven van komor, sötét tónusú. Érzékeny művészlelke ismerte a szenvedést, a vívódást, a borút, s ezt alkotásai megrendítő erővel tükrözik. De amikor gyermekeknek rajzolt, boldogan, színesen szaladt a tolla, az ecsetje.
Nem búcsúzom Itikénktől a kétségbeesés hangján.
Tudom, hogy boldog. Meggyötört teste immár kiszállt a szenvedés ágyából, lelke pedig nevetve lát hozzá, hogy telerajzolja, kiszínezze az égi vászon végtelenjét.
Zsigmond Emese,
a Napsugár főszerkesztője 1992 és 2020 között
