Vissza a nyitóoldalra
 
 
 
e-mail
e-mail
Honlaptérkép Videócsatornánk Kövess minket a Facebook-on
Szezám, nyílj ki!  Szezám, zárulj!

 Napsugár-palackposta 31.
BALÁZS IMRE JÓZSEF

Házi rozsdafarkú

Házi rozsdafarkú érkezett a kertbe,
Sok hónapja múlt, hogy nem láttam őt erre.
Háztetőnkre ült le, jobbra-balra nézdelt,
Háta mögé folyton újabb veszélyt képzelt.

Gyors a rebbenése, nem maradt sokáig,
Át is ért a szomszéd ribizlibokráig.
Hajnalban figyeltem finom füttyögését,
Csendnél jobban jelzi tán a kerti békét.


László Gergely, Gáll Ida tanító néni csíkszentdomokosi előkészítő
osztályos kisdiákja ezt a címet adta rajzának: Madárles után.


  • Mit árul el a rozsdafarkú neve? Keress minél több madarat, amelynek a neve utal tollai színére.
  • Melyik sorból derül ki, hogy a rozsdafarkú vándormadár?
  • A kis énekesmadarak nemcsak képzelik a veszélyt. Éberségük és gyorsaságuk menti meg őket... mitől is? Kik az ellenségeik?
  • Tudtad, hogy a madarak, a virágok pontosabbak a svájci óránál? A különböző madár- és virágfajok más-más időpontban, de órarendjüket hajszálpontosan betartva szólalnak meg, illetve nyílnak ki minden reggel.
  • Gondolkodj el azon, miért jelzi jobban a kerti békét a hajnali madárfütty, mint a csend.
  • Nézd meg, milyen a házi rozsdafarkú, és hallgasd meg énekét:   
 Napsugár-palackposta 30.
SZŐCS MARGIT

A kolozsvári piacon


Sándor, József és Benedek vállalkozó szellemű barátok voltak. Már gyermekkorukban terveket szőttek, hogy mi mindennel fognak kereskedni, ha felnőnek.
Sándor aranyásó akart lenni. Meg volt győződve, hogy a sivatagi homok alatt arany rejlik, csak le kell ásni érte. Ezért mindig magánál hordta ásóját, s ahogy tehette, túrta a homokmezőt, de skorpión meg a pajzsos gyíkon kívül nem sok mindent talált.
József találmányon törte a fejét: vízfakasztó pálcát tervezett. Számításokat végzett a homokban arról, hogy mekkora legyen, hol görbüljön, hol egyenesedjen. Képzeletben forrásokat fakasztott vele, kacskaringós patakokkal, folyókkal vitt életet a sivatagba. Kikötőket, hajókat álmodott, amelyek vizet szállítanának a világ minden tájára. A baj csak az volt, hogy egyetlen, apjától vagy nagyapjától elcsent, pálcára emlékeztető tárgy sem volt hajlandó vizet fakasztani.
Benedek csendes, nyugodt természetű gyermek volt, a felnőttek szerint a lustaság megtestesítője. Nem fárasztotta sokat magát tervezgetéssel, mosolyogva hallgatta barátait. Pedig neki is volt ötlete, de Sándor és József annyira el volt foglalva a saját elképzelésével, hogy soha nem kérdezték meg tőle, mi szeretne lenni, ha nagy lesz.
Aztán amikor mindhárman felnőtté váltak, rájöttek, hogy gyermekkori álmuk nem valósítható meg, valami egyebet kell kitalálniuk. József szólalt meg elsőnek:
— Benedek, te eddig csak hallgattál, ki vele, milyen vállalkozásba kezdhetnénk?
Benedek nem hamarkodta el a választ, ült, mosolygott. Majd kirukkolt elképzelésével:
— Meleget árusíthatnánk — mondta röviden.
— Meleget? — képedt el egyszerre Sándor és József. — Mindenkinek elege van belőle.
— Itt igen. De nagyapám olyan helyekről mesélt, ahol jól elkelne. Fel kellene csapnunk vándorkereskedőknek.
Bár Sándornak és Józsefnek kezdetben nem tetszett Benedek ajánlata, idővel egyre többet gondoltak rá, mivel semmi jobb nem jutott eszükbe.
— Vágjunk bele — mondta ki a legforróbb napon Sándor, és beszerzett néhány zsákot.
Amikor a zsákok degeszre teltek meleggel, a barátok vállukra kapták őket, és elindultak a hidegebb földrészek irányába. Több havi gyaloglás után egy vendégfogadóban három rosszkedvű emberrel futottak össze: Pongráccal, Szerváccal és Bonifáccal, akik társukra, Orbánra vártak.
A várakozók, amikor megtudták, hogy a zsákosok hova mennek, és mit visznek a hátukon, életükben először elnevették magukat:
— Micsoda bolondság! Az emberek selymet, aranyat, kávét, teát vásárolnak. De meleget? Hát azt látni szeretnénk. Megvárjuk, míg visszaértek — mondták hahotázva.
Március volt már, mire Sándor, József és Benedek megérkezett a kolozsvári piacra.
Ahogy kibontották zsákjaikat, a vásárlók úgy megrohamozták mindhármukat, hogy néhány órán belül semmi nem maradt portékájukból. A város kivirult, az emberek ledobálták vastag, megunt téli ruháikat, lenge léptekkel örültek a tavasznak.
Amikor a barátok a jól sikerült üzleti útról dagadt erszénnyel visszatértek a fogadóhoz, Pongrácot, Szervácot, Bonifácot meg az időközben előkerült Orbánt elöntötte a sárga irigység.
Elhatározták, hogy ők is szerencsét próbálnak. Hazamentek fagyos hazájukba, megtöltötték zsákjaikat hideggel, és már indultak is Kolozsvárra.
Május közepe táján a kolozsvári piacon négy barátságtalan kinézetű árus jelent meg. Az emberek gyanakodva méregették őket. Az árusok kibontották zsákjaikat, és kiabálni kezdtek:
— Hideget vegyenek! Hideget vegyenek!
A piacon fagyos áramlat süvített végig. A vásárlók dideregni, vacogni kezdtek. A pultokon a virágok, a zöldségek megzúzmarásodtak. A zsenge zöldhagyma és a hónapos retek megfagyott.
— El innen! Elegünk van a hidegből! — háborogtak a vásárlók egyre fenyegetőbben.
Pongrác, Szervác, Bonifác és Orbán alig úszta meg ép bőrrel. Ijedtükben hazáig futottak, zsebük üres volt, nem is álltak meg a vendégfogadónál.

Szőcs Margit ötletes, vidám meséje három népi időjósláson alapszik. Sándor, József, Benedek zsákban hoznak meleget, azaz tavaszt a fagyos tél után. A három fagyos szent, Pongrác, Szervác, Bonifác, majd kicsit később Orbán tavasz vége felé hoz lehűlést.

A festmény címe: Vásár. Alkotója Hajós Janka,
Bak Márta tanító néni negyedikes diákja
a kolozsvári Sigismund Toduță Zenei Főgimnáziumból

  • Keresd meg a naptárban: mikor van ez a hét névnap. Ezzel azt is megtudod, miért küldtük ajándékba épp ma ezt a mesét.
  • Miért kelt el Sándor, József, Benedek portékája? Miért nem sikerült a vásár Pongrác, Szervác, Bonifác és Orbán számára?
  • Olvasd el a 19. Szivárvány-palackpostát is. Tóth Ágnes tréfás verset írt a három fagyos szentről.
  • A monda szerint ki járt még a kolozsvári piacon, és kit tanított móresre?
  • Hogy hívtak egy hajdani mészárost Kolozsváron? Tanuld meg a népdalt.



Czikledi Zsanett, Török Mária III. C osztályos tanítványa a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskolában.
 Napsugár-palackposta 29.
Kedves Gyerekek!

A 23. Palackpostában játékra hívtunk titeket.
A Mesterek a természetben című rovatunkból egy kvízt állítottunk össze, amelyet nagy örömünkre szép számban, 109-en töltöttetek ki.
Négy játékosnak sikerült elérnie a maximális pontszámot.
Amint az lenni szokott az online játékok világában, kevesen vállalták személyazonosságukat, s még kevesebben választották felhasználónévként az igazi család- és keresztnevüket.
Ezért nem tudhatjuk pontosan, hogy hívják, hány éves, hol lakik az a négy játékos, aki 100%-osan teljesítette a feladatot.
Ismeretlenül is elismeréssel gratulálunk, kedves „Bartha Anna”, „K.Daniel”, „Walti” és „Zalán Z.,zzf”!
Nektek és minden játékosunknak szeretettel küldjük a Müller Kati vidám rajzával díszített Emléklapot, valamint a helyes megoldások táblázatát.
Az Emléklapot nyomtassátok ki, töltsétek ki az igazi nevetekkel, és őrizzétek meg.

Szeretettel gondol rátok a Napsugár Mesterek a természetben című rovatának szerzője,
Nagy Zsolt

 Napsugár-palackposta 28.
KISS LEHEL

Az eperfa meséje


— Istenem! — csapta össze tenyerét az örmény úriasszony. — Ilyen gyönyörűt még sohasem láttam!
Ámultában hozzáérni is elfelejtett, csak nézte, nézte a ruhát elbűvölve, míg a szabó meg nem szólalt:
— De hogy csodálkozik majd, aki benne nagyságodat meglátja! Mert amellett, hogy szépségesen szép, ennek a ruhának varázsereje van. — A mester közelebb hajolt az asszonyhoz, aki ujjait óvatosan végighúzta a ruha finom szegélyén: — Aki ezt felveszi, olyan ragyogó lesz tőle, mint az ezüst Hold, és olyan fenséges, mint az Ararát hegye! Ráadásul nem éhezik és nem is szomjazik meg, míg le nem veti magáról!
Igaza lett a szabónak. Szép volt az örmény úriasszony, legszebb a környéken, de amikor a ruha rajta volt, mindenki meghökkent, aki csak látta: úgy ragyogott, mint az ezüst Hold, és olyan fenséges volt, mint az Ararát hegye! Szolgálóleánya irigykedve nézett rá.
— Felpróbálnád, ugye? — kérdezte egy nap az úriasszony.
A szolgálóleány szemlesütve bólogatott.
— Itt van, vedd fel! — bújt ki a ruhából a gazdaasszony. — Lássuk, hogy áll rajtad!
A leány röstellkedve engedett az unszolásnak. Hát épp úgy ragyogott benne ő is, mint az ezüst Hold, és olyan fenséges volt, mint az Ararát hegye! Gazdasszonya nem győzött csodálkozni. Hagyta, hogy a ruha egész nap a szolgálóleányon legyen. Estig nem is éhezett meg a leány, pedig sok ínycsiklandó ételt, mazsolás piláfot, gránátalmabort s bakhlavát is szolgált fel. Boldog volt nagyon.
Csakhamar híre ment, milyen különleges ruhája van az úriasszonynak. Rokonai, barátnői s azok rokonai, ismerősei is mind-mind felpróbálták volna bár egy órácskára, hadd ragyogjanak ők is, mint az ezüst Hold, s legyenek fenségesek, mint az Ararát hegye.

Márton Benigna, Gáll Ida csíkszentdomokosi tanító néni
előkészítő osztályos kisdiákjának rajza
A legtöbben persze azok voltak, akik örültek volna, ha nem éreznek éhséget, szomjúságot.
Az úriasszony azzal a feltétellel indította útnak a ruhát, hogy aki felpróbálta, másnap adja is tovább, hadd terjedjen a szépség, a boldogság a világon. Mert aki egyszer felvette azt a ruhát, az övéi szemében megmaradt ragyogónak és fenségesnek, még ha igazából ráncos vagy púpos volt is.
És láss csodát: a ruha mindenkire illett! Nem akadt senki, akire szűk, vagy akin bő lett volna. Nyomában mosoly fakadt, nevetés, ámuló csodálkozás.
Egyik nap az ifjú király kilovagolt a palotából. Ragyogott, mint az arany Nap, fenséges volt, mint az Ararát hegye. Sok mindent látott már életében, de olyan gyönyörűt, mint az a leány a forrásnál, abban a különleges ruhában, még sohasem. Még álmában sem. Azt hitte, a szeme káprázik — és lehet, hogy nemcsak úgy hitte, hanem valóban káprázott.
Feleségül kérte azonnal, nemsokára meg is tartották a világraszóló menyegzőt.
Ám azután, hogy királyné lett belőle, a leány nem akarta továbbadni a ruhát. Korábbi barátnőit látni sem akarta, untig ott illegette magát a rózsalugasban.
A kerítésen túlról nők és férfiak napról-napra növekvő sokasága követelte:
— Hallod-e, királyné? Add vissza a ruhát!
— Nem tarthatod meg magadnak!
— Add tovább a ruhát! Hallod-e, királyné?
Hallotta a királyné, hogyne hallotta volna, s bár hallották az őrök is, nem volt mit tenni ennyi ember ellen. Egyszer csak betörték a kaput, és nekiestek a királynénak. A különleges ruha foszlányokban szakadt le róla, ő maga pedig alig tudott a palotába bemenekülni.
Este, amikor mindenki nyugovóra tért, és ezüstös fénnyel jött fel a Hold a rózsalugasban, a ruhafoszlányok megmoccantak a földön. Egy csomóba kúsztak, egymásba csavarodtak, göcsörtös fatörzzsé magasodtak.

Az eperfát Szabó Dávid, Czirmay Júlia
dési tanító néni elsős tanítványa festette.
Reggel elképedve látták az arra járók az eperfát — fenséges volt, mint az Ararát hegye. A királyné is megszeppenve lesett ki a függönyök mögül.
A rózsalugas kipusztult azóta, a palota köveit is elhordták régen. A terebélyes lombkoronából azonban minden esztendőben fekete gyümölcsök pillognak a világra, míg le nem szüretelik őket a mezítlábas gyermekek s a csiricsáré madarak. A leveleket piciny hernyók lakmározzák arra gondolva, hogy jön majd valaki, és selyemszálaikból újraszövi azt a különleges, gyönyörű ruhát.


  • Keress három találó jelzőt: milyen volt az örmény úriasszony, aki odaadta szolgálójának a csodaruhát, milyenek voltak mindazok, akik egy napig viselték, majd továbbadták a köntöst, és milyen volt az a lány, aki a ruhának köszönhetően királyné lett?
  • Mit gondolsz, miért épp eperfa lett a szétszakított ruha darabjaiból?
  • Andersen A császár új ruhája című meséjében a két csaló takács azt hazudja, hogy csodakelmét sző. Szerintük mi a tulajdonsága ennek a szövetnek? Mit szőnek valójában?
 Napsugár-palackposta 27.
SZABÓ LŐRINC

Reggeli

Reggelizünk a ragyogó verandán.
A napfény aranya oly sűrű, vastag,
hogy szinte kenyérre lehetne kenni
a mézzel együtt, a havasi mézzel,
amely sárgán és tömören ragyog
a másik ragyogásban... Belenyúlok:
milyen gyönyörű!... Élő, villogó tűz
csurog a késről, oly illatosan s úgy
szikrázva, hogy minden cseppjében együtt
izzik a nyár és az egész hegyoldal
minden lángverte rétje és virága –
és mikor aztán beleharapok
a friss kenyérbe s a rácsurgatott
ehető tűzbe, édes ragyogásba,
minden falat úgy tündöklik a számban,
mintha magát az arany napot enném.

Ha a méhek eltűnnek a földről, az emberiség négy éven belül követi őket.
Állítólag Albert Einstein, Nobel-díjas fizikus mondta ezt, de az azóta eltelt száz év alatt a biológusok is bebizonyították, hogy a méh nemcsak a mézet, „az ehető tüzet, édes ragyogást” adja nekünk, hanem magát az életet. Egy sereg létfontosságú növényünk nem teremne, ha a méhek nem poroznák be.
Isten őrizz, hogy a méhek pusztulni kezdjenek!





Szilágyi Mária tanító néni a nagyváradi Szacsvay Imre Iskolából néhány nappal ezelőtt, a méhek világnapján küldte el Szép Ákos, előkészítős kisdiákjának fényképét, aki épp édesapjának segít méhészkedni.




Németi Bence János Erzsébet tanító néni előkészítő osztályába jár a szatmárnémeti Bălcescu–Petőfi Iskolába. Kedvencei Bartos Erika Bogyó és Babóca könyvei. A Föld napján róluk készített rajzot azt üzenve, hogy a bogarak, pillangók, méhecskék is fontosak a Föld életében.




Bíró Balázs, Marton Irénke nyárádszeredai tanító néni előkészítős kisdiákja „beszédes” rajzban mesélte el, milyen jó, ha együtt táncol, örül a tavasznak ember, virág, madár és bogár – köztük persze a szorgos méhek is.
 Napsugár-palackposta 26.
Május első vasárnapja az édesanyák ünnepe. Legyen övék e Palackposta, és ringassa, emelje őket legalább ezen az egy napon tengernyi szeretet, hála és tisztelet.


SIMON RÉKA ZSUZSANNA

A szavakban

A szavakban méz van,
ha anya vidám,
könnyekben áznak,
ha anya szomorú,
szorosan ölelnek,
ha ápol,
és csiklandoznak,
ha játszik velem.
Fényt bontanak,
ha anya beteg,
és összevissza rohangálnak,
ha dolga van.
Betakarnak,
ha anya mesél,
és eltűnnek,
ha anya fél.


Sólyom Sára, szilágykrasznai olvasónk a maga és testvérei
„kartonszobrocskájával” köszöntötte édesanyját,
Sólyom Andrea zilahi tanítónőt.
  • Üljetek le ma délután mind, akik együtt rostokoltok a vesztegzárban, és nézegessetek családi fényképeket. Figyeld meg, milyen volt anyukád kislány korában? Melyik gyermeke hasonlít leginkább rá?
  • Kérd meg, meséljen magáról: mikor volt életében a legboldogabb, és mikor a legszomorúbb.
  • Kérdezd meg, hogyan találkozott apával, hogyan választotta ki gyermekei nevét.
  • Mesélj te is arról, milyen szülő szeretnél lenni, mit csinálnál úgy, mint anyuék, és mit tennél másképp.
 Napsugár-palackposta 25.
BALÁZS IMRE JÓZSEF

Csíz

Az erdőben van egy csízlelőhely,
S a csízfészek alatt egy embernézdelő.
Ma csízdallam nélkül a nap se jő fel,
Az égerfák közül egy férfi lép elő.

Csízcsőrbe magvak s más ízletes étkek,
Fényképre csízszárny, sárgaszín tollak.
Ahányféle embert kell látni egy csíznek,
Örülne egy emberhatározónak.

 Napsugár-palackposta 24.
LÁSZLÓ NOÉMI

Tornamese


Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás Tengeren is túl, ahol a levél a fáról le sem hull, volt egyszer egy ország. Ebben az országban nagy hagyománya volt a testmozgásnak. Tele volt a vidék csapattal, egylettel, pályával és teremmel, mindenki szorgosan edzett. Gerelyek, kalapácsok szálltak a hajnali szélben, labdapattogástól volt hangos az alkony.
Az alattvalók nyitott ablakkal aludtak, jéghideg vízben úsztak, télen síztek, nyáron bicikliztek, ősszel és tavasszal kitartóan futottak, soha egy percig nem ültek tétlenül.
A gyerekek fekvőtámasszal és kötélmászással kezdték a napot, ebéd előtt hasizom-gyakorlatokat végeztek, délután guggoltak és ugróköteleztek, este spárgában, hídban, gyertyában jeleskedtek.
Hétpróbás Hetyke, az ország királya szomorúan csüngött a gyűrűn a trónterem tornarészlegén.
— Rettenetes — panaszolta hűséges udvari elő-hátramozdítójának —, hogy mindenki zokszó nélkül betartja a testnevelés alapszabályait, épp csak az én tekergő hercegnőm nem! Naphosszat a vadalmafa árnyékában körmöl vagy olvas. Hogy hagyjam rá a birodalmat? Hogyan fogja az éves Óperenciás Tenger-átúszást, az Üveghegy-mászást, a Kerekerdő-kerülő Kétkerekű Túrát, a Sárkányrepülő-vetélkedőt, a Világvégi Futamot, a Holdugróversenyt, a Kurtafarkú Malac-fogó Tornát megszervezni és méltó körülmények között levezényelni?
— Ne gyötörje magát ezzel, felség — mondta Jobbal Baljobb. — Bóbita kisasszony játszva megoldja majd a feladatait. A vak is látja, milyen talpraesett hercegnő!
— Talpraesett? — háborgott Hetyke. — Már megbocsáss, Baljobb, hogy volna talpraesett valaki, aki folyton csak ül vagy fekszik? Láttál te már lapozáson acélozott karizmot? Foteltámlán fejlesztett lábikrát?
— Nem láttam, felség — rázta a fejét Baljobb —, de olyat se láttam, hogy uralkodáshoz izomra legyen szükség. Bóbita hercegnő néha a fellegekben jár, de attól még megvan neki a magához való esze. Válasszon mellé bajnokot társnak, akkor egycsapásra megoldódnak a birodalmi tornagondok.
Hetyke király nyomban Sporthelyzetet hirdetett, és bejelentette, hogy aki az úszást, mászást, túrát, vetélkedőt, futamot, versenyt megnyeri, ráadásul a legtöbb malacot fogja a tornán, azé lesz Bóbita királykisasszony keze és a fele királyság.
A hír hallatán Bóbita feldúltan rohant játszópajtásához, az udvari légtornász Jancsihoz.
— Hallottad, hogy Sporthelyzetet hirdettek, és apám bajnokhoz akar feleségül adni? De én senki máshoz nem megyek feleségül, csak hozzád, Jancsi!
— Édes Bóbita — aggódott Jancsi —, hogy nyerjem meg az összes versenyszámot? Nem tudok én semmit a kötélen táncoláson, meg azon kívül, hogy te vagy a világ legbűbájosabb teremtése!
— Isten őrizz és ments, hogy azt a mindenfélét te mind tudd, hanem tudok én valamit — mondta Bóbita —, ami segíthet rajtunk!
És Bóbita futott az udvari elő-hátramozdítóhoz.
— Drága Baljobb bácsi, jelentkezem a Kurtafarkú Malac-fogó Tornára, de apámnak erről egy szót se szóljon, ha azt akarja, hogy boldogan éljünk, amíg meg nem haltunk!
Baljobb fölírta Bóbitát a malacfogó torna versenyzői névsorába, és kíváncsian várta, hova akar a hercegnő kilyukadni.
Elkezdődtek a próbák, lejártak a versenyszámok, az eredményeket összegezve Baljobb a trónterem gumimatrac-részlegén jelentett Hetyke királynak.
— Az Óperenciás Tengert első helyen Bajnok Balambér úszta át. Az Üveghegy csúcsára elsőként Bajnok Balambér ért fel. A Kerekerdőt Bajnok Balambér kerekezte körbe a legrövidebb idő alatt. A Sárkányrepülő-vetélkedőt Bajnok Balambér nyerte meg. A Világvégi Futam első befutója Bajnok Balambér volt. A Holdugróverseny győztese Bajnok Balambér...
— Akkor tehát drága vejünk és trónunk várományosa Bajnok Balambér, a birodalmi acélember! — fújtatott elégedetten Hétpróbás Hetyke a negyvenötödik és negyvenhatodik fekvőtámasz között.
— Nem egészen, felség — szólt közbe Baljobb. — A Kurtafarkú Malac-fogó Tornát Bóbita hercegnő nyerte meg.
— Hogyhogy Bóbita hercegnő? Mit keresett a lányom a tornán? Na és, ha megnyerte? Az csak egy versenyszám, ráadásul az összes közül a legegyszerűbb!
— Igaza van, felség, csakhogy van egy kis bökkenő. Ezen a tornán egyedül Bóbita hercegnő fogott malacot. Az összes malacot ő fogta meg! A többi versenyszámban sokan teljesítették a kihívást. A Kurtafarkú Malac-fogó Tornán indult a legtöbb versenyző, de ebben a számban egyedül Bóbita hercegnő teljesített. A teljes malaclétszámot befogta, egyes-egyedül. Eszerint, felség, nem adhatja Bóbita kezét Bajnok Balambérnak.
— Hát kinek adjam? — görnyedt karikába


A rajz alkotója Miklós Csenge óvodás
a szentegyházi Hófehérke Óvodában,
Mihály Zsuzsánna óvó néni csoportjában.
a gumimatracon Hétpróbás Hetyke király.
— Majd adom én Jancsinak — mondta Bóbita, aki közben előkerült a vadalmafa alól.
— Áruld el nekem, te nagyokos, hogyan csináltad?
— Szarvasgombával. A malacok élnek-halnak érte! Mint én Jancsiért.
Hetyke király látta, hogy Bóbita hercegnő valóban talpraesett, úgyhogy Lagzihelyzetet rendelt el. A násznép úszott az örömben, evezett a boldogságban, átrágta magát a rizshegyen, ropta a táncot, rázta a rongyot. Az alattvalók boldogan tornáztak, amíg meg nem haltak. Mindeközben Bóbita királyné és Jancsi király csendesen olvasgatott a vadalmafa árnyékában.
Aki nem hiszi, járjon utána!


  • Keresd ki a meséből az igazi és a képzeletbeli sportágakat, tornagyakorlatokat.
  • Az igaziak közül melyiket gyakorolod, a képzeletbeliek közül melyiket próbálnád ki legszívesebben?
  • Sporthelyzet, Lagzihelyzet... Még milyen „helyzet” jut eszedbe?
  • Mit jelent a talpra esett és a talpraesett, a hét próba és a hétpróbás?
  • Melyik szereplőre illik a könyvmoly jelző?
  • Hozzád melyik szereplő áll a legközelebb?
 Napsugár-palackposta 23.


Müller Kati rajza
Kvíz-játék

Kedves Gyerekek!

Az elmúlt másfél évben a természet mestereiről is olvashattatok a Napsugár hasábjan.
Az élővilág hírmondói és postásai, takarítói, hegymászói, vadászai, maskarái, feltalálói, orvosai és ápolói, édesanyái, úszóbajnokai, óvónői és tanítói, repülőbajnokai, hóhérai, atlétái, építészei, matematikusai mutatkoztak be sorra egy-egy lapszámban.
Az otthonülős időszakra ezekből a cikkekből szemelgetve készítettem számotokra egy 20 kérdésből álló kvízt, mely játékos formában segít feleleveníteni az eddig olvasottakat, tanultakat.
A régi lapszámokat előkeresve vagy a Napsugár honlapján lévő archívumban keresgélve a helyes válaszokat bővebben kifejtve is megtaláljátok. Jó szórakozást, hasznos időtöltést kívánok nektek!
Ha kedvetek van, hozzászólásban írjátok majd meg, hány pontot sikerült gyűjtenetek!

Az alábbi linkre kattintva, a neveteket beírva indulhat is a játék!

https://kahoot.it/challenge/03484202?challenge-id=5cd9a34a-e42e-4b05-a7f6-eac951b866e7_1587804982420

Szeretettel gondol rátok a Napsugár Mesterek a természetben című rovatának szerzője,
Nagy Zsolt
 Napsugár-palackposta 22.
Április 24–30-a között a magyar nyelv hetét ünnepeljük. A koronavírus járvány miatt minden tervezett esemény elmarad, de a csoda nem marad el: anyanyelvünk képteremtő és logikai ereje ünnepen és hétköznap egyaránt csodákra képes. Ezért van annyi világhírű tudósunk és oly gazdag irodalmunk. Megsúgom nektek, hogy gyermekversben és mesében világhatalom vagyunk.
A Napsugár is ebből meríti erejét, ebből gyűjti kincseit.
SZŐCS MARGIT

Selyemsál Tündér


Selyemsál Tündérrel a Szamos partján találkoztam. Ha van öt percetek, és kíváncsiak vagytok rá, elmesélem a történetét.
Aznap reggel hosszasan sétáltam fel-alá a vízparton. Miután kigyönyörködtem magam a folyóban úszkáló vízimadarakban és a szomorúfűzek zöldülő fátylaiban, leültem pihenni a padra, és elővettem táskámból egy könyvet. Ahogy hozzákezdtem volna az olvasáshoz, észrevettem, hogy szemüvegem egyik lencséje homályos. Levettem, hogy megtöröljem. Ebben a pillanatban valahonnan rám ugrott egy kutya, szájába kapta a szemüveget, és összeroppantotta. Kétségbeestem. A lencsék darabokban hevertek a lábam előtt. Szemüveg nélkül nemhogy olvasni nem tudok, hanem hazamenni is csak botorkálva.
Amint így magatehetetlenül keseregtem, a Szamos fölött látni véltem egy felém szálldosó valamit. Embernagyságú madárra hasonlított leginkább. Színes tollai, mint hosszú, lecsüngő rojtok lebegtek körülötte.
Megijedtem. Azzal bátorítottam magam, hogy bizonyára a szemüvegem hiánya miatt tűnnek a dolgok ilyen valószerűtlennek. Ám nem sokáig tanakodhattam, mert a valami leszállt mellém, és megszólalt.
— Bajba jutottál? — kérdezte kissé éneklő hangon.
— I-igen. Tönkrement a szemüvegem — hebegtem, miközben szívem úgy kalapált az ijedtségtől, mint egy patkolókovács.
— Ne félj — nyugtatott meg a szokatlan jelenség —, megjavítom.
Azzal szempillantás alatt felkapta, kiegyenesítette az elgörbült keretet, majd összegyűjtötte az üvegcserepeket, egymás mellé illesztette, és rájuk lehelt.
— Nna, kész is — nyújtotta felém.
Megmentőm látva, hogy a döbbenettől mozdulni sem bírok, segített feltenni a szemüveget. Hihetetlen volt, amit tapasztaltam. Látásom a sasokat is lekörözte. A messzi hegytetőn legeltető juhász pipája olyan tisztán látszott, mintha a markomban tartottam volna.
— Mivel hálálhatom meg a segítséged? — kérdeztem nagysokára jótevőmtől, akinek jelenlétéről ámulatomban szinte meg is feledkeztem.
— Semmiség volt az egész. De ha akarsz, ajándékozz nekem egy selyemsálat — hangzott a válasz.
— Selyemsálat? — képedtem el. — Minek az neked?
És ekkor az előttem álló jelenséget jobban szemügyre véve, rájöttem, hogy amit korábban különleges, színes tollazatnak véltem, nem más, mint testére kötött selyemsálak rengetege.
— Te sálruhát viselsz? Milyen érdekes… — állapítottam meg.
— Nem is annyira ruhának hordom ezeket, inkább azért, hogy írjak rájuk — mondta.
— Hallatlan! És mit írsz rájuk? — kíváncsiskodtam tovább.
— Mikor verset, mikor mesét. Ha összegyűl egy kötegre való, szélnek eresztem a világba. Közben a sálak a viseléstől egyre vékonyodnak, finomodnak, addig-addig, amíg olyan légiessé válnak, mint a gondolatok. Ekkor már emberi szemmel nem is láthatók.


Nem selyemre készült, de légiesen finom az első
osztályos Albert Eszter Zsófia festménye, amelyet
tanító nénije, Kátai Judit küldött Nyárádszeredából.
Ezért, aki véletlenül elkapja őket, azt hiszi, hogy ihlet szállta meg, és leírja. Így terjesztem műveimet.
— Hát akkor fogadd ezt tőlem, Selyemsál Tündér — mondtam, és leoldottam nyakamról a sálat.
A tündér örömmel kapott utána, azon nyomban a csuklójára bogozta, és mielőtt bármi egyebet kérdezhettem volna tőle, széttárta a karját, meglobogtatta sáljait, és elszállt a Fellegvár irányába.
Azóta hiába lesem, kémlelem a messzeséget, nem látom sehol. Ám ha néha észrevétlenül nyakam köré tekeredik egy-egy mesévé vagy verssé finomodott selyemsál, tudom, hogy nem hagyta abba az írást, újból szélnek eresztett egy köteget.


  • Rajzold le Selyemsál Tündért.
  • Maradj csöndben egy kicsit, hátha rád száll a tündér valamelyik selyemsála. Jegyezd le, milyen verset vagy mesét olvastál le róla.
  • A kínaiak nemcsak feltalálták a selyemszövést, hanem festettek és írtak is selyemre. Kérj anyától egy halvány színű selymes anyagdarabot, feszítsd ki, és próbálj ecsettel írni, festeni rá.







Banc Tímea-Dea IV. osztályos a nagybányai Németh László Líceumban, Csurka Tünde tanítványa.










Dornescu Henriett a csíkszeredai Petőfi Sándor Iskolába, Török Mária tanító néni III. C osztályába jár.
Szabó Irén tanító néni gyulakuti negyedikesei mindkét kérésünkre válaszoltak. Szabó Éva Bíborka selyemre festett, László Anett, Molnos Izabella, Puskás Szabina, Kerekes Kitty Szilvia, Takács Vivien, Udvar Aliz-Réka lerajzolta a tündért.

Kerekes Ingrid-Hanna, IV. osztály,
Németh László Líceum, Nagybánya,
Csurka Tünde tanítónő

Balázs Emma, IV. osztály,
Németh László Líceum, Nagybánya,
Csurka Tünde tanítónő







Szőke Ádám, Búzási Noémi tanító néni elsős kisdiákja a nagyváradi Szacsvay Imre Iskolából






Székely Anna, Székely Edit tanító néni harmadikos diákja a négyfalusi Zajzoni Rab István Líceumból



Darvay Tünde festőművész, a Napsugár illusztrátora ezt az üzenetet küldte:
Kedves Emese, Nóra lányom is megrajzolta Selyemsál Tündért, és arra kért, hogy küldjem el. Nagyon tetszett neki a mese és a feladat is. Ráadásul Szőcs Margitot is láttuk a Szamos-parton sétálni.
Nóra és Tünde



Boros Magor, Székely Ágnes tanító néni balánbányai előkészítő osztályos kisdiákja Selyemsál Tündért és az eltört szemüveget rajzolta le.
 Napsugár-palackposta 21.
KERTÉSZ LESZEK

Kertész leszek, fát nevelek,
kelő nappal én is kelek,
nem törődök semmi mással,
csak a beojtott virággal.
              (József Attila, 1925.)

Rég nem volt ennyi kertész a világon, mint a vesztegzár idején. Kertben, telken, erkélyen, ládában, cserépben mag csírázik, rügy bomlik, s hirdeti diadalmasan: ez itt az élet. A teremtés csodája: ahogy a kékből és a sárgából a papíron zöld szín lesz, úgy születik meg a vízből és a napfényből a növényi sejt titkos műhelyében a klorofil, úgy szökik szárba munkából és hitből a megtörhetetlen életerő.

Kürti Csilla tanítónő Bogdándról küldte levelét és kertészkedő kisdiákjainak fényképét:

„Talán nekünk kicsit könnyebb a dolgunk, hiszen mindenkinek van kertje, ahova kimehet és dolgozgathat, hiszen itt a tavasz. Küldök néhány képet, lássátok, hogyan telik itt Bogdándon a gyerekeknek a kényszerszünet. Remélem a képek egy kis reményt hoznak ezekben a nehéz időkben, hiszen a természet éled, mit sem tudva a vírusról.
Vigyázzatok magatokra, s a Jóisten vigyázzon mindnyájunkra!"
Struguraş Ildikó tanító néni előkészítő osztálya a marosvásárhelyi Református Kollégiumból: Farkas Szabolcsék kertészkednek, Nyíri Petra árvácskákból ragasztott csendéletet.












Nyitrai Zsófi, Tunyogi Katalin tanító néni unokája Dániában ültette el a nagyváradi nagyszülőktől kapott palántákat.











Dunai Erzsébet nyugdíjas tanító néni tordai kertje.












Apával kertészkedünk – üzeni Szabó-Mara Örs, Török Mária tanító néni harmadikos diákja a csíkszeredai Petőfi Sándor Iskolából.
 Napsugár-palackposta 20.
Ami tilos, kívánatos.
Tiltsd be az iskolát, s rögtön minden gyerek odavágyik.
Mostanában kevés olyan diák akad, aki megkenné szalonnával az iskola oldalát, hogy vigyék el a kutyák.
Inkább a réges-régi Gergely-napi iskolába hívogatót énekli, aki tudja:
Bé-bé-bé, iskolába menjünk bé,
Szüleink örömére, tanítóink kedvére!
Bé-bé-bé, iskolába menjünk bé!
Kedves gyerekek, addig is, amíg ismét „bémehettek" az iskolába, a világhálón szólnak hozzátok tanítóitok és a Napsugár is. Figyeljetek rájuk!

Tunyogi Katalin tanító néni a nagyváradi Szacsvay Imre Iskola közösségének nevében ezt írta nekünk:

Kedves Napsugarasok!

A kényszer-szünet alatt néhány szacsvays kollégával együtt kidolgoztunk on-line oktatáshoz anyagokat I–IV. osztály számára, főleg anyanyelv, román, matematika tantárgyakból, de néhány angol, történelem, természetismeret leckét is találtok.
erhangja.ro/tavoktatas linken folyamatosan jelenik meg.
10–10 leckét terveztünk eddig minden évfolyamnak.
Megtiszteltetésnek vesszük, ha népszerűsítitek ismerőseitek körében.
Jó tanulást, egészséget, kitartó türelmet kívánunk tanítóknak, tanulóknak és szülőknek egyaránt.
 Napsugár-palackposta 19.
LÁSZLÓ NOÉMI

Csendes mese


Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás Tengeren is túl, ahol a levél a fáról le sem hull, volt egyszer egy ország: Elokvencia. Ennek az országnak a lakói nem szerették a csendet. Reggel, délben, este szüntelenül beszéltek. Elalváskor még belesuttogtak a sötétbe, és miután álomba merültek, kitartóan motyogtak reggelig az álmodók tisztán hallható, de érthetetlen nyelvén.
Frázis király és Szentencia királyné uralkodása alatt a birodalom iszonyú szóbőségben élt. A királykisasszony, Szófia hercegnő azonban a palota tornyában, a könyvtárszobában ült, reggeltől estig a könyveket bújta, és egy szó nem sok, annyit sem volt hajlandó kimondani.
— Mi lesz velünk, Szentenciám — sopánkodott a király —, a szégyen megöl, amikor kiderül, hogy Szófia konokul hallgat az elefántcsonttoronyban!
— Nézd a dolgok jó oldalát — mondta a királyné. — Mióta ott tölti napjait, lányunk a teljes toronyerkélyt beültette szóvirággal. És hála neki, mindig van, amiről beszélgetnünk!
— Van bizony, de az csak amolyan Szófia-beszéd, kedvesem — dohogott a király. — És szavamra, hogyan lesz szótlan könyvkukacból Elokvencia koronás fője?
— Ne gyötörd magad fölöslegesen — csitította Szentencia —, az idő majd mindent megold.
— Sokkal jobban szeretném, ha Szófia nyelvét oldaná meg — dünnyögte Frázis.
Szentencia szóhoz sem jutott, mert Cikornya, az udvari főszószaporító berontott a trónterembe.
— Felseg, nagy baj van! Eltuntek az ekezetek! — lihegte Cikornya.
— Beszelj rendesen Cikornya, egy szot sem ertek! — pattogott Frázis.
— Jesszusom, micsoda kalamajka! — sikoltott Szentencia.
— Ez lesz az, uram! — lelkendezett Cikornya. — Parancsolja meg, hogy olyan szavakat mondjunk, amelyekben nincs ekezet!
— Lehetetlen! Birodalmunk szabad birodalom! Nem parancsolhatom meg az embereknek, mit mondjanak, mit pedig nem.
— Latja felseg, maris milyen pompasan megoldotta a dolgot!
— Nem, nem. Ha folyton arra kell gondolnunk, hogy szavainkban ne legyen ekezet, megbolondulunk! — sóhajtott a király.
Elokvenciában valóban nagy volt a baj. A bájból baj lett, a bájosból bajos. A csápból csap lett, a csérből cser, a lápból lap, a sásból sas, a bálból bal, a pórból por, a bürökből burok, a kápából kapa, a hájból haj, a bábból bab, a várból var... Feje tetejére állt az egész birodalom. Frázis király közhírré tétette, hogy aki visszafordítja a fonák helyzetet, annak adományozza Elokvencia koronáját.
Özönlöttek a hírre szónokok, szóvivők, szócséplők, szószátyárok, bemondók, megmondók, nagyotmondók, nagy dumások, irdatlan hantások, grammatikusok, filológusok, logopédusok. Lyukat beszéltek a király hasába. Hiába, a helyzet nem javult.
Élt a távoli Szórengeteg szélén egy magányos szófejtő, Jancsi. Amint meghallotta, micsoda bajba jutott az ország, hátára vette tarisznyáját, elindult a királyi várba. Mikor nagy későre Frázis király színe elé jutott, így szólt:
— Uram, parancsold meg, hogy mindenki hallgasson. Kilencvenkilenc napig ne mondjon senki semmit. Elkopott a birodalom nyelve, a csend helyrehozza!
— Birodalmunk szabad birodalom, nem parancsolhatok ilyet — mondta Jancsinak a király. — Hanem megteszlek bajmesternek, majd te megparancsolod!
Jancsi Csendkirály lett, elrendelte a kilencvenkilenc napos beszédzárlatot. Olyan csend lett Elokvenciában, hogy még a Szórengetegen túl is hallani lehetett, hogyan lapozza Szófia hercegnő a könyvet. Frázis és Szentencia büszkén pillantott egymásra, hogy milyen magasztos bölcsességgel hallgat lányuk fönt a könyvtárban.
Az ország lakói eleinte nem bírtak csendben maradni, ezért rendszeresen elsétáltak a palota előtt, felnéztek az elefántcsonttoronyban olvasgató Szófiára, és példát vettek róla. A királykisasszonynak feltűnt, hogy micsoda mély csend ereszkedett Elokvenciára. Sehol egy csúsztatott noha, egy csattanó dehogy, sehol egy kérlekalássan, egy namármost, egy ugyanmár. A levegőben nem úszik holott, nincs mindazonáltal, nem rezeg senki teremburája, és egyáltalán, semmi locsi-fecsi.
Szófia csendesen letette a könyvet, és lefutott az elefántcsonttoronyból. A falakon mindenhol öles betűkkel nyomtatott plakátok sorakoztak:
SZÓZÁRLAT
99 NAPOS SZÓBÖJT

CSENDCSATA ELOKVENCIA NYELVÉÉRT

NÉMÁN VÉDD AZ ÉKEZETEKET!
HALLGASS AZ EGYENES BESZÉDÉRT!
Jancsi, a Csendkirály
És minden plakát alján apróbetűs felirat: Jancsi, a Csendkirály.
Hm. Ki lehet ez a Jancsi? — gondolta Szófia. — Lám, a csend erejével is irányítható a világ legbeszédesebb birodalma!
Amikor letelt a kilencvenkilenc nap, és a Csendkirály feloldotta a szózárlatot, Frázis király óvatosan ejtette ki az első szavakat:
— Elokvencia nyelve megint a megszokott. Ezennel Jancsi a korona jogos tulajdonosa!
— Uram, ezekkel a csupasz szavakkal senki sem hallhatja, hogy Jancsi rendelete helyrehozta a nyelvet! — akadékoskodott Cikornya.


Héjja Beáta, Torzsa Ibolya tanítónő torjai kisdiákjának munkája
— Hálásan köszönjük Jancsi királynak, hogy visszaadta Elokvencia nyelvének élét! — mondta széles mosollyal Szentencia királyné.
Szófia hercegnő némán bólogatott a háttérben. A hajdani Csendkirály, immár a birodalom hivatalos feje és a könyvkukac hercegnő első látásra egymásba szerettek, úgyhogy Frázis és Szentencia éktelen lagzit rendezett nekik.
Jancsi és Szófia továbbra is a csend erejével igazgatta a birodalom életét. Így történt, hogy Elokvenciában álmában nem beszélt már senki, az ország népe boldogan hallgatott, amíg föl nem ébredt.
Aki nem hiszi, járjon utána!
 Napsugár-palackposta 18.
A
B

K
LY

CS
DZ

NY
Ó

SZ
TY

SZ
TY

GY
I

U
Ü

R
SZ

Ű
Z

E
F

SZ
TY

NY
Ó

SZ
TY


Könnyű dolgod lesz, ha jól ismered az ábécét: minden sor középső, sárga kockájába írd be azt a betűt, amelyik az ábécében a bal és a jobb oldali betű között áll. Olvasd össze fentről lefele a beírt betűket.
 Napsugár-palackposta 17.
KISS LEHEL

A kicsi kulcs

Amikor a gondnok forgatta a zárban, egy idő óta mindig kedvetlenül nyöszörgött a kicsi kulcs. Jóval öregebb volt a gondnoknál, sőt tisztán emlékezett még annak nagyapjára is, de a templomajtóhoz képest igazán fiatal volt. Elődje ebben a zárban roppant ketté egy lendületes forduláskor. Nagyon remélte a kicsi kulcs, hogy valamikor eljő az ő napja is, és kettétörve eldobják végleg, vagy pedig elveszítik valahol. Meg is próbált egyszer kicsusszanni a gondnok zsebéből, de az idejében észrevette — azóta a nyakában lóg egy durva, fekete zsinegen. Elődje igazi rézkulcs volt, fényes, alaposan művelt, igazi rézkulcs. Micsoda ő hozzá képest? Csak egy szürke, megkopott vaskulcs.
Orgonaszólaláskor, az első búgó akkordoknál mindig összerezzent a gyönyörűségtől. Ilyenkor mindig odakapott a gondnok, megmarkolta a kicsi kulcsot, s csak akkor engedte el, mikor már jól benedvesedett a marka. Rendszerint ekkorra vége lett az éneknek is. Szerette a zenét nagyon a kicsi kulcs, és ámulva nézett fel a hatalmas orgonára:
— Jaj, milyen csodálatos lehet orgonának lenni! — sóhajtott magában. — Amint végigáramlik a hang, a győzedelmes akkord sípjaimon, s kirobban a végtelen levegőbe… Jaj, milyen csodálatos lehet! Gyönyörű hangszer, híres mester nagybecsű munkája… Jaj, én sosem leszek olyan, mint az orgona!
Csodálkozott a gondnok, hogy izzadhatott meg ennyire a tenyere. Nem tudta, meg sem fordult volna a fejében, hogy a kicsi kulcs könnyezik. Valóságos kín volt neki a vasárnap, amikor a fiókból előkotorászták, nyakba akasztották, s vitték, vitték a templom felé. Út közben is egyre csak gondolkodott:
— Jaj, milyen csodálatos lehet szószéknek lenni! Ott lenni magasan, a templom közepén, felém fordulva csizmás legény, fejkendős öregasszony, minden lány és minden presbiter… Jaj, milyen csodálatos lehet! Belém kapaszkodna a tudós tiszteletes, s én faragott koronámmal visszhangoznám dörgő szavait… Jaj, én sosem leszek olyan, mint a szószék!
Hétről hétre jobban nyikorgott a zárban, s amint az idő telt fölötte, egyre kisebbnek, egyre szürkébbnek, egyre közönségesebbnek érezte magát a kicsi kulcs. Hétköznap is mind azon törte a fejét, miért nem tud ő olyan lenni, mint a hatalmas orgona. Miért nem tud ő olyan lenni, mint a faragott szószék. Nála még az a zöld futószőnyeg is különb, amelyen áhítatosan végigbaktat minden láb vasárnaponként.
Rózsanyílásos, üde délután volt. A harangláb felől szállt a hír, hogy rövidesen kezdődik az istentisztelet. Megborzongott a kicsi kulcs, mert arra gondolt, milyen jó is lehet harangnak lenni, vagy legalábbis harangkötélnek — mert a harangkötél azért mégsem kopott, szürke, néma vaskulcs!
Két öregasszony már várta a gondnokot a portikus előtt, de az még elbámészkodott egy kicsit a bomladozó rózsabimbók között. Idehajolt, odahajolt, megszagolta ezt is, megszagolta azt is, a fehéret is, a pirosat is. Ezt várta a kicsi kulcs! Amikor újra jó mélyen meghajolt a gondnok — hopp! — madzagostól kiszökött a nyakából, s egy sűrű, tüskés rózsatő alatt meglapult.
— Többet nem szégyenítem magam! — gondolta magában, s ügyelt, hogy gondolata is nagyon halk legyen — Nem nyikorgok, nem nyekergek többet a zárban! Felejtsen is el engem mindenki!
Egy csokor friss rózsával, mit az úrasztalára szánt, megelégedetten lépkedett a gondnok az ajtó felé, s ünnepélyesen köszöntötte a várakozó asszonyokat. Odanyúlt, ahol a kicsi kulcs szokott lógni a fekete, durva zsinegen, s aztán a szívéhez kapott:
— A kulcs! A kulcs!
Kétségbeestek az asszonyok is:
— Biztos, hogy elhozta otthonról?
— Az előbb még nálam volt! — kiáltott vissza reszkető hangon a gondnok, de már a rózsabokrok közül.
— Nincs meg a kulcs — magyarázták az asszonyok a csodálkozó érkezőknek.
Hamarosan tízen, húszan hajlongtak a templom körül, a lépcsők mellett, a rózsatövek között, a domb aljában. A portikus előtt népes gyülekezet toporgott már, s mindenki a kicsi kulcsról beszélt. A tiszteletes is elindult a papi lakból, fekete palásttal karján, kezében vaskos Bibliával.
— Na tessék! — morgott bajsza alatt egy világháborús veterán. — Most tarthat hegyi-beszédet!
— Mekkora szégyen! — siránkozott a gondnok. — Visszaküldeni a lelkipásztorunkat a parókiára…!

Gáll Ida, csíkszentdomokosi tanítónő húsvéti üdvözlete
— Elhervadnak a gondnok úr rózsái, pedig milyen szépek is lettek volna az úrasztalán! — sajnálkozott egy fiatal lány.
A kántor idegesen lapozta előre-hátra a korálkönyvet.
— Hála legyen a Jóistennek! — kiáltott fel a gondnok, s megcsókolta, majd magasra emelte a kicsi kulcsot — Hála legyen a Jóistennek!
Mire a tiszteletes felkapaszkodott a dombra, már mindenki a helyén ült. Felbúgott az orgona, de a kicsi kulcs szinte észre sem vette. Kongott a harang, de a kicsi kulcs nem törődött vele. Díszlett a hosszú futószőnyeg, de a kicsi kulcs nem nézett arra sem. Közelebb húzódott a gondnok ziháló szívéhez, s csak ezt ismételgette minduntalan magában:
— Hála legyen a Jóistennek! Hála legyen a Jóistennek!
BAK SÁRA képzőművész, lapunk munkatársa hangulatos illusztrációt és két feladatot is készített ehhez a meséhez.





Elveszett a kicsi kulcs, segíts a gondnoknak megkeresni, hogy kezdődhessen az istentisztelet.




Egy kulcs, öt zár, de csak egybe illik bele a kulcs. Válaszd ki, melyik lehet a templomajtó zárja.
 Napsugár-palackposta 16.


 Napsugár-palackposta 15.
Vita Piroska tanítónő Disznajóról írta levelét:

Szeretett Napsugárunk és rég nem látott Szivárványunk!

Jó látni azt a rugalmasságot, ahogy megtalálták az utat hozzánk és a gyerekekhez. A palackpostát naponta továbbítom a gyerekeimnek, lelkes követők és olvasók vagyunk.
Tanítványaimmal napi szinten kapcsolatban vagyok, és nemcsak leckék, feladatok küldözgetése kapcsán. Azt látom, hogy a közelgő Húsvét és annak más formában történő megünneplése máris hiányérzetet kelt. Ezért írta egyik tanítványom a versét az igazi Húsvétról. Szeretettel küldöm, egészséget, kitartást kívánunk, és várjuk, nagyon Karcsi bácsit az „igazi" Napsugárral.


Miklós Andrea, Halász Mónika belényesi
tanítványa gyufaszálakból rakta ki a keresztet.

Barabás Anett negyedikes Disznajóról:
Húsvét

Itt a Húsvét, gyertek hamar,
piros tojás a kosárban.
Dávid, Huni, Szabi, Márk,
tessék: itt a piros tojás.

Arra szalad Dávidka,
erre meg kis Márkocska.
Szép ruhácskás lányok
és öntöző fiúk
énekelve játszanak,
boldogságban, vígságban.
 Napsugár-palackposta 14.
BERTÓTI JOHANNA

A Hold hálaéneke

Hála, hogy ragyoghatok az éjben,
s bár az idővel együtt illanok,
mindig ott leszek újra az égen;
hála, hogy szeretnek a csillagok;

hogy a Kék Bolygó legjobb barátom;
hogy senki el nem választhat minket;
hogy, bár a Földet, eget belátom,
és fényem sok helyre betekinthet,

meg nem unom kijelölt utamat –
a világegyetem határtalan;
hogy örömre ok bármikor akad;
hogy kicsit több a világ általam;

hogy élesen vonyítanak farkasok,
ha meglátnak engem éjjelente;
hogy reggelre mindig elalhatok;
hogy ringat a nagy űr: „tente-tente".


Nagy Beatrix rajza, Kraszna,
László Andrea tanítónő negyedikes diákja

  • Te mit köszönsz meg a Jóistennek? Fogalmazd meg versben, levélben vagy rajzban.
  • Ha nem ember lennél, mi szeretnél lenni? Miért?
  • Írd meg a patak, a mogyoróbokor és a cinke hálaénekét.
  • Tanuld meg kívülről a verset, és mondd el családodnak húsvéti ajándékként.
 Napsugár-palackposta 13.
a
p
n
g

é
b
a
ú

l
p
k
r

f
á
t
a

n
e
c
é

d
k
y
r

ő
i
p
a

o
z
d
v

y
s
j
ő

e
t
l
u

m
i
r
a

Válaszd ki minden sorban azt négyzetet, ami épp olyan színű, mint az első.
A benne levő betűt másold az üres négyzetbe.
Olvasd össze a beírt betűket.
 Napsugár-palackposta 12.
MÁTÉ-WÁTZEK ORSOLYA, sok érdekes Napsugár-mese szerzője kifesőt küldött nektek, hogy színezzétek ki nemcsak a rajzot, hanem az otthonülés óráit is.

László Richárd Ámon Márk, II. osztályos a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceumban. Nagy odaadással festette ki Máté-Wátzek Orsolya Napsugár-palackpostában küldött rajzát.


Szőcs Krisztián Török Mária tanítónő harmadikos diákja a csíkszeredai Petőfi Sándor Iskolában.











Szilágyi Dorka-Katalin és Olasz Júlia szintén harmadikosok. Mindketten Sólyom Andrea tanítványai a zilahi Mihai Eminescu Iskolában.





Püsök Krisztián, Sólyom Andrea tanítónő harmadikos diákja a zilahi Mihai Eminescu Iskolából küldte az aprólékos figyelemmel kiszínezett rajzot.
 Napsugár-palackposta 11.
SZŐCS MARGIT

Képzeljétek,
álmomban arra ébredtem,
idegen világ vesz körül,
kihalt városba tévedtem.
Keltemben-jártomban
gazdátlan játékokra leltem,
szanaszét hevertek a porban,
nem volt, aki tartson rendet,
nagytermetű, puha macskák
szürcsölték a sűrű csendet.
Egész estig bandukoltam,
kutakodtam, leselkedtem,
senkivel nem találkoztam –
először az volt a fura,
óvodának, iskolának
zárva ajtaja, kapuja;
némán kígyóztak az utcák,
elárvultak a játszóterek,
ásítoztak az üzletek,
sehol egy felnőtt,
sehol egy gyerek,
az autók sorban pihentek,
lehunyták szemük az ablakok,
a függönyök sem lebbentek.
Amint álltam az utcasarkon,
hirtelen feltámadt a szél,
s felém repült egy aznapi újság;
fejlécét olvasva megtudtam:
TEGNAP VETTE KEZDETÉT AZ OTTHONÜLŐ VILÁGBAJNOKSÁG
  • Mondjuk, hogy te nyered meg az otthonülő világbajnokságot. Mi szeretnél kapni jutalmul?
  • „Lehunyták szemük az ablakok" – melyik híres altató-vers jut eszünkbe erről a sorról? Ki írta?
  • Idézd fel magadban, és rajzold le, milyen az osztályod, amikor nem üresen szundikál, hanem tanítás van, és mind együtt vagytok.
  • Ha már a valóságban otthon kell ülnünk, legalább képzeletben és csodás anyanyelvünkben járkáljunk. Gyűjtsd össze az egész családot, és rendezzetek versenyt, ki tud több igét és szólást, aminek a jelentése: MEGY.
 Napsugár-palackposta 10.
TÓTH ÁGNES

Megsúgom

Megsúgom, hogy van egy szörnyem,
ragaszkodik hozzám szörnyen.
Úgy vigyáz rám, mint egy testőr,
öreganyám küldte Pestről.

Szörnyem olyan, mint az ördög,
mikor mérges, csúnyán dörmög.
Szörnyem olyan, mint a medve,
brummog, hogy ha rossz a kedve.

Szegény szörnyem, szörnyen szőrös,
a körme is három rőfös.
Ha ránézek, kitör a frász,
elkelne egy házi fodrász.

Ráadásul mit ad az ég,
a bundája indigókék.
Ki látott már ilyen szörnyet,
aki kéken körbe csörtet.

Aztán felvesz az ölébe,
s hogy ne féljek a sötétbe',
mesét mond, és el is altat,
majd álmomból hazaballag.


Gyólai Gabriella, budapesti grafikus rajza

  • Csukás István Süsü sárkányától mindenki halálra rémül, míg ki nem derül róla, hogy jólelkű.
  • Ebben a versben is egy kedves szörnyet ismerünk meg, aki hű testőre kis gazdájának.
  • Sorolj fel három dolgot, amitől félsz. Hogyan szoktad legyőzni félelmeidet?
  • Szegény szörnyem, szörnyen szőrös – a szókezdő mássalhangzók ismétlődése a betűrím vagy alliteráció. Alkoss ilyen rímeket: kedden kedvem kerekedett kocsikázni...


A vers kapcsán feltett kérdé­se­ink­re Németi Nóra, János Erzsébet tanító néni tavalyi diákja a szat­már­németi Bălcescu–Petőfi Iskolá­ból a tőle megszokott őszin­te­ség­gel és bátorsággal válaszolt.
Török Kajtár Enikő, a szatmárnémeti Rákóczi Ferenc Iskola tanítónője maga is találkozott sárkánnyal: felhőből volt!
SÁRKÁNYGYEREK

Hittem, sárkányok nincsenek,
De szembejött egy szép egyed.
Kecsesen szállt a tó felett...
A táj is beleremegett!

Majd sírt az ég és lüktetett,
Párbajt vívtak a fellegek,
Ordítottak a nagy hegyek!
S eltűnt a szép sárkánygyerek.

Ha szeretnéd, még megleled...
Csak nyisd ki nagyra szép szemed!
Kutasd át jól a kék eget!
A felleg sárkányt rejteget...

Olasz Júlia, aki harmadikos a zilahi Mihai Eminescu Iskolában, Sólyom Andrea tanítónő osztályában, a 10. Napsugár-palackposta felhívására mesélte el félelmeit, s azt is, hogyan győzi le őket. Alliterációkat is alkotott.
 Napsugár-palackposta 9.
KISS LEHEL

A tisztaszívű parasztlegény

Almát talált a parasztlegény.
Ám amilyen különleges volt az az alma az almák között, a parasztlegény maga is legalább oly rendkívüli volt az emberek között — nemcsak Nagy-Örményországban, hanem az egész világon. Aranyló volt az alma, amit talált, azazhogy ami odaúszott hozzá egy kis patak hullámain himbálózva, fénylőn és kereken. Tökéletes volt és titokzatos, mintha az Édenből csente volna egy angyali kéz. Ízletes volt az az alma, lédúsan hersegő, a parasztlegény mégis kiköpte az első, félig rágott falatot:
— Jaj! — kiáltott fel kikerekedett szemmel. — Ki tudja, kinek az almája ez?! Jaj! Engedély nélkül haraptam belé!
Merthogy ennek az embernek olyan tiszta volt a szíve, mint az örök hó az Ararát csúcsain. Soha senkinek kárt nem okozott, soha senkit meg nem szomorított — ezért volt olyan különleges ez a parasztlegény, ezért kiáltott fel kikerekedett szemmel. Ott szikrázott a harapásnyom az aranyalmán, napsugárként csordogált belőle a lé. Elbúsulta magát a parasztlegény nagyon. De nem gondolkozott sokat: otthagyta kapáját a földön, és elindult a patak mentén felfelé, hátha rátalál az aranyalma gazdájára, és megpróbálja megfizetni a kárt.
Ment, mendegélt nehéz szívvel, pedig az olyan tiszta volt, mint az örök hó az Ararát csúcsain. Ment, mendegélt, mert elhatározta, hogy addig vissza nem tér, míg a dolgot el nem rendezi. A föld megvárja úgyis, otthon meg úgysem várja senki.
Addig-addig kérdezősködött az értetlenkedő szembejövőktől — néhányszor még ott is aludt a patak partján —, míg nagy sokára magas kerítésre nem lelt. A magas kerítés mögött ott lombosodott az aranyalmafa, ágain aranyalmák himbálóztak fénylőn és kereken!
— Adj erőt, Istenem — fohászkodott a parasztlegény, amint befordult a kapun —, hogy szembenézzek a gazdával! Engeszteld meg a szívét!
Villámló szemű, fehér bajszú, selyemruhás öreg örmény volt a gazda. Ujjain sok-sok gyűrű, saruja alatt szőnyeg. Ott állt az aranyalmafa alatt.
— Engem csak egyképpen tudsz kiengesztelni — dörögte a parasztlegény felé —, mégpedig úgy, hogy feleségül veszed egyetlen leányomat!
A parasztlegény nagyot nyelt, nem számított ekkora boldogságra.
— Ámde megtudd — folytatta a gazda —, hogy a leányom sohasem látta a Nap világát, születésétől fogva teljesen vak.
A parasztlegény még nagyobbat nyelt, de megadón bólintott, csak úgy, magának.
— Ezen kívül: se keze, se lába nincsen…
A parasztlegény már nyelni sem tudott.
— …és teljesen bolond! Feleségül veszed-e így is?
„Kellett nekem aranyalma!" — gondolta magában a parasztlegény, aztán arra gondolt, könnyebb lesz egy életen át ápolni azt a nyomorult feleséget, mint annak terhét hordozni, hogy kárt meg szomorúságot okozott valakinek. Lehajtotta fejét, és azt mondta:
— Hét nap múlva érte jövök, és megtartjuk a menyegzőt!
Az aranyalmafa ágai hosszan integettek utána. Úgy érezte, mintha a patak maró hűvösséget lehelt volna feléje. Dideregve húzta össze magát, ha szembejövők közeledtek.
— Nem hagy el az Isten! — mondogatta magában, amikor otthon kapáját a falnak támasztotta. — Nem hagy el az Isten!
Hét nap múlva visszaérkezett a magas kerítéshez legszebb ruhájában — újat ugyanis nem tudott varratni — és a legszebb csokorral, amit kert és mező termett. Úgy tűnt neki, mintha most még magasabb lett volna az a kerítés. Az aranyalmák ott himbálóztak a magasban, fényesen és kereken.
— Adj erőt, Istenem! — fohászkodott a parasztlegény, amint befordult a kapun.
— Mégiscsak megjöttél, fiam! — dörgött felé a jól ismert hang.
A legény lehajtott fejjel közeledett. Az aranyalmafa alatt finomszövésű szőnyeg, a szőnyegen egy pár saru — de azok nem az öreg örmény lábán voltak! A parasztlegény nagyot nyelt.
A saruk fölött selyemruha. A valaha látott legkecsesebb kéz pihent a selyemruhán. A parasztlegény még nagyobbat nyelt. A valaha látott legkecsesebb nyakban nyakékek. A legény nyelni sem tudott. A valaha látott legragyogóbb szempár nevetett a rá. A dörgő hang rezzentette fel ámultából:
— Egyetlen leányom, akinek olyan tiszta a szíve, mint az örök hó az Ararát csúcsain. A menyasszonyod! Ez a leány soha senkinek kárt nem okozott, soha senkit meg nem szomorított — te vagy az egyetlen ember, aki megérdemli, hogy a férje legyen! Mindig is ilyen gyönyörű volt! — nevetett az apa, és átölelte a könnyesszemű parasztlegényt.
Olyan menyegzőt tartottak az aranyalmafa alatt, amilyen még nem volt Nagy-Örményországban, sem az egész világon.


Ermone Zabel Martaian
szamosújvári örmény művész
üvegfestménye

  • Miért tette próbára a gazda a paraszt­legényt?
  • A tisztaszívű legény nem szegi meg ígéretét akkor sem, ha úgy tűnik, emiatt örökre boldogtalan lesz. Tettére melyik közmondásunk illik leginkább?
  • Három magyar népmesénk is van, amelyikben az adott szó arra kötelezi a királykisasszonyt, hogy valamilyen állat felesége legyen. Melyek ezek az állatok, és hogyan végződik mindhárom mese?
 Napsugár-palackposta 8.
BERTÓTI JOHANNA

Boldogság

Amikor boldog vagyok,
rám mosolyog a tükröm,
arcomon szívecske ragyog,
kivirágzik a függöny.

A rózsaszín röhécsel,
a vörös vihorászik,
a narancs nevetgél,
a kék kacarászik.

Moccan hajamban a masni,
lila lepkeként elrepül.
A boldogság, tudod, olyasmi,
ami megszépít kívül-belül.

                  ***

Amikor boldog vagyok,
megszépül minden hibám,
derűs vacok a sarok,
és minden játék vidám.

A labdám ujjongva pattan,
a legóember mosolyog,
a kisautóm – tegnap kaptam –
kereke vígan forog.

A lelkem határtalan, nyugodt,
valaki benne sárkányt ereget.
A boldogság olyasmi, tudod,
ami feltölt, mint egy elemet.
  • Ráismertél, ugye? A vers első része lányos, a második fiús boldogságról szól.
  • Ha lány vagy: neked melyik a kedvenc színed? Kivel szoktál a legtöbbet kacarászni?
  • Ha fiú vagy: melyik a kedvenc autómárkád? Hát a kedvenc labdajátékod?
  • Számodra mi a boldogság? Írj verset te is, aminek ez az első sora: Amikor boldog vagyok…
  • Ha megírtad a magad boldogság-versét, próbáld elképzelni és megírni azt is, mitől boldog az iskolatáskád, Mikor boldog a fekete rigó, a cseresznye vagy a kukac? Küldd el nekünk is, hadd olvassuk.
Kocsis Ilona Melinda, sarmasági tanítónő bekapcsolódott játékunkba: megírta a fekete rigó, cseresznye és kukac boldogság-versét. Íme:

Mitől boldog a fekete rigó?

— Kisütött már? — kérdezte.
— Igen — felelte.
Jaj, de jó, hangom simogató.
Fütty! Fütty! Fütty! Rigófütty!
Boldogságos tavaszrügy!
Mitől boldog a cseresznye?

Ejnye, ejnye, te cseresznye:
Vajon mitől vagy boldog te?
Hát, hogy mitől, megtudhatod:
Lombjaimat, ha csodálod,
S majd, ha érek és piroslok,
Ettől leszek nagyon boldog.

Mitől boldog a kukac?

Végre kisütött a Nap!
Mezők, lombok zöld ruhában,
Mind, mind pompáznak,
S jövök én, frissiben kikelve,
Kúszok-mászok izibe.
Kúszhatok és mászhatok:
Ettől vagyok én boldog.
Loga Szilárd Áron, VI. osztályos szatmárnémeti olvasónk verse:

Amikor boldog vagyok

Amikor boldog vagyok,
Akkor mindig mosolygok.
Vidám vagyok és éber,
Sokat játszom öcsémmel.

Focizok vagy legózok,
Rajzolok vagy tornázok.
Szüleimnek segítek,
De van, amikor henyélek.

Ilyenkor vidám a világ,
Mosolyog a barkaág.
Szaladgálnak a kutyák,
Kacagják őket a macskák.

Amikor boldog vagyok,
Rengeteget mókázok.
A szép nap gyorsan telik,
Szívem emlékekkel telik.
A Napsugár-palackposta 8. üzenetében megjelent Bertóti Johanna vers mintájára Török Kajtár Enikő, a szatmárnémeti Rákóczi Ferenc Iskola tanítónője is megírta vérpezsdítő boldogság-versét:

Dal a boldogságról

Amikor én boldog vagyok,
hej, haj, hateha!
Éjjel-nappal csak dalolok,
hopla, háré, bumbumbum!

Ha kimegyek a mezőre,
hej, haj, hateha!
Lefekszem a puha földre,
hopla, háré, bumbumbum!

Ha felnézek a kék égre,
hej, haj, hateha!
Hangos dalom zeng a szélben,
hopla, háré, bumbumbum!

Messze száll a dal a fényben,
hej, haj, hateha!
Belopódzik a szívekbe,
hopla, háré, bumbumbum!
Takács Henrietta, Zsigmond Tünde tanító néni disznajói harmadikos diákja a Napsugár-palackposta 8. üzenetében megjelent Bertóti Johanna vers mintájára írta meg Boldognak lenni című versét.
Bertóti Johanna versét továbbszőtték Blatniczky Cecília tanító néni harmadikosai is a szatmárnémeti Aurel Popp Művészeti Líceumból. Olvassuk együtt verseiket:
Schwarczkopf Tamás:

Amikor boldog vagyok,
Nincs semmi baj,
Semmi gond.

Amikor boldog vagyok,
Mosolyog a szám,
Ez fejezi ki,
Hogy rajtam csücsül a boldogság.

Amikor boldog vagyok,
Minden jó,
S nem lehet jobb.
Kovács Szabrina:

Amikor boldog vagyok, örömömben énekelek,
a hegedű hangja ártjárja lelkemet.
Boldog vagyok,
mert kedves emberek vesznek körül.
Anyukám ölelése boldoggá tesz
és testvérem szeretete...
Boldog vagyok, amikor iskolába mehetek.
Bakos Zsuzsa:

Amikor boldog vagyok,
boldogságomban kivirulok.
A kiskutyákkal játszhatok,
örülök, hogy boldog vagyok.

Amikor boldog vagyok,
átjár minden érzés,
az öröm és a szomorúság,
de leginkább a boldogság.

Amikor boldog vagyok,
a kedvenc mackómmal sokat játszom,
babázok és verset írok,
néha kalácsot és fánkot majszolgatok.

Németi Nóra ötödikes a szatmárnémeti Bălcescu–Petőfi Iskolában. János Erzsébet tanító néni diákjaként kötött szoros barátságot a Napsugárral. Bertóti Johanna verse őt is megihlette. Íme az eredmény:
Waczel Enikő-Mária a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola negyedik osztályának tanítója. Biztató szavai erőt adnak munkánk folytatásához:
Szeretnék köszönetet mondani a Palackpostában nap mint nap megjelenő, igazán a mai gyermekeknek szóló értékes és sokatmondó írásokért, amire az utóbbi hetekben napi rendszerességgel alapozni tudtam oktatói-nevelői tevékenységem egy részét!
Történt mindez nem csupán a magam, hanem a gyerekek örömére is, hiszen mindenféle kötelezőség-mentesen nagyon sokan kaptak ihletet és bátorságot arra, hogy (az osztályterem hiányában) otthon is kipróbálhassák alkotói, versírói képességeiket.
Hálánk jeléül küldöm tanítványaim néhány versét.

Waczel Enikő-Mária negyedikeseinek kis költeményei Bertóti Johanna Boldogság-versét gondolják tovább, amelyet a 8. Napsugár-palackpostában küldtünk el nektek.
Megható az őszinteségük, az érett, mélyen emberi üzenet, a műgond, amellyel kidolgozták alkotásukat, büszkeséggel töltheti el tanítónőjüket és szüleiket egyaránt. Gratulálunk!

Sîncă Ada-Emilia:

Amikor én boldog vagyok,
A palettám csillog-villog.
A ceruzám táncolgat,
Színes már a fehér lap.
Az ecsetek felélednek,
Szép tájképet festegetnek.

Amikor én boldog vagyok,
Kira kutyám ugrik nagyot.
A labdáját elhajítom,
Kira ugat: „Visszahozom!”
Pillangókat kergetünk,
S a zöld fűben hempergünk.

Amikor én boldog vagyok,
Odakint a nap is ragyog.
A madarak énekelnek,
Falevelek kizöldülnek.
Körülnézek, s csak azt látom:
Mindenki boldog a világon.
Kovács Csaba Balázs:

Amikor én boldog vagyok,
szépnek látok mindent.
Kedvenc játékom a maci,
mikor alszom, biztos nyugi.

Kedvenc autóm az Opel,
apu száguld, mint a roller.
Maci kéri: vigyem velem,
és száguldunk a szőnyegen.

Kedvenc labdám focilabda,
rúgom, mint az FK banda.
Kapuba szökök ide-oda,
boldog vagyok, mint a csuda.
Balázs-Hegedüs Nóra:

Amikor én boldog vagyok,
a kiscicával játszadozok.
A bajuszát húzogatom,
a mancsát simogatom,
szőrét pedig tisztogatom.

Anyukámmal tollasozom,
apukámmal sakkozom.
Barátnőmmel biciklizek,
kutyáimmal frízbizek.

Boldogságom határtalan,
ha a fagyi fogyhatatlan.
Tankó Petra Panka:

Amikor boldog vagyok,
Rám néz az ég is.
Hófehér felhőcskékre
Ráfeküdnék én is.

Csodaszép szivárványon
Ugrálnak mesebeli lények,
Össze-vissza lépkednek
Kicsik, nagyok, vének.

Színekből is találunk ezernyit,
Pirosat, fehéret és kéket.
Csodaország tagjaként
Kijelentem kérve:
Mindenki keressen
Egy új országot végre.

Kérdezik, kivel szoktam nevetni.
Válaszolnék rá, ha el tudnám dönteni.
Újból felfedeztem egy világot,
Nekem ez a lényeg,
Legyetek ti is újra jó barátok!
Schrádi Nóra:

Amikor boldog vagyok,
Megszólal lelkem halk zenéje,
Másként látom a világot,
Szebbnek, jobbnak mindent.

A madarak éneke betölti szívemet,
Szeretet és béke árad ki belőle.
Boldog vagyok, ha van játszótársam,
Van otthonom és van védőváram.

Édesanyám szeretete betölti lelkemet,
És van, kihez bújnom, ha bármi fáj nekem.
Boldogság a napfény, az erdő, az illat,
A csörgedező patak és a természet hangja.

Boldog vagyok, ha van, kit szeretnem,
És ha ezt a szeretetet megoszthatom veletek.
 Napsugár-palackposta 7.
LÁSZLÓ NOÉMI

Hideg mese

Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás Tengeren is túl, ahol a levél a fáról le sem hull, volt egyszer egy ország. Ebben az országban olyan hideg volt, hogy aki nem tett-vett, az menten szoborrá fagyott. Volt is nagy nyüzsgés, lóbálta kezét-lábát serényen mindenki, nehogy a földhöz dermedjen. Még így is megesett, hogy egy-egy téren, sarkon mozdulatlanná dermedten rostokolt pár nyújtózkodó macska, pipázó bácsi, pletykáló asszonyság.
— Látod, fiacskám, a lustaság élő szobrai — mutogattak a piacról hazasiető nagymamák a dermedező semmittevőkre —, szedd a lábad, mert ha nem, te is odaragadsz!
A gyerekeket persze fölöslegesen nógatták, ők még álmukban sem ragadtak be a dunyhába. Az aprónép éjszaka is ügyesen mozgolódott, forgolódott, így reggel cseppet sem esett nehezére talpra állni. Nem úgy a felnőttek, akik elgémberedett tagokkal, merev derékkal, sajgó nyakkal próbáltak a párnák fogságából kiszabadulni.
Lúdbőr király gondterhelten rótta palotája folyosóit.
— Nem lesz ez így jó — gondolta. — Mindenki csak jön-megy, tesz-vesz. Akik kicsit is megállnak beszélgetni, nézelődni, megdermednek, vagy valaki rájuk ragasztja, hogy lusták. Évek óta nem csevegtem Zúzmara királynővel, Szélvész királykisasszony pedig szinte láthatatlan, olyan sebesen tüsténkedik állandóan.
— Megint gondolkodik, felség — szólt a királyra Irgumbrrrgum kancellár —, nem lesz ennek jó vége. Inkább vonuljon le a kert végébe, vágjon egy adaggal az áldozati fából. Minden hasznos tevékenységgel töltött perc áldás a brrrodalom népére nézve!
— Nem lehet, Irgumbrrrgum — mondta a király —, ha ilyen iramban aprítjuk az áldozati fát, hamarosan nem lesz, amit aprítani, és akkor rémületében az egész nép lefagy. Állj meg egy pillanatra, nézz körül! Sehol egy fa, bokrok is alig. Kopár az összes kert, Szélvész hercegnő kedvére cikázik, Zúzmara úrnő fönt kóborol a csupasz dombokon. Ha így folytatjuk, nép helyett idegenek gyülevész serege, ország helyett szánalmas viharsarok lesz a mienk.
— Hogy én egy pillanatra is dologtalanul rostokoljak, hova gondol, felség?! Ha kegyelmed nem hajlandó megfogni a balta végét, megteszem én, amit tenni kell! — brrrmogta bozontos bajusza alatt a kancellár, s azzal elporzott a kert végébe.
Nemsokára hallani lehetett, hogyan csattog a balta az egyetlen megmaradt brrrodalmi fa törzsén.
Lúdbőr király íróállványához sietett, rövid kiáltványt vetett papírra.
„Emberek! Országunk szelek martaléka lett. Aki megmenti népem a didergéstől, annak adom Szélvész királykisasszony kezét és a fele brrrodalmat."
A kiáltványt kis kézinyomdáján papírcsíkokra nyomtatta, a cetliket Szélvész hercegnő kosárkájába rejtette. A királykisasszony libbent erre, libbent arra, a karján imbolygó kosárból szanaszét szóródtak a papírok.
Élt az ország távoli sarkában egy kertészlegény, Jancsi. Szomszédai habókosnak tartották, mert ahelyett, hogy rendes ember módjára vágni való fát keresne a dombokon, reggeltől estig az apjáról rámaradt birtokon piszmogott. Ásott, kapált, locsolt, kötözött, vagy csak nézte, kezével a homloka előtt, mikor merről süt a nap. Egy reggelen a szél papírcetlit hordott a lába elé. Jancsi felkapta, elolvasta.
— Eljött az én időm! — brrrnnyögte, s azzal megpakolta kétökrös szekerét, a rakományt ponyvával letakarta, és felhajtott a királyi palotába.
— Uram-királyom — szólt Jancsi a trón elé járulva —, a szelet fákkal kell megállítani. De a fát ültetni kell, és kivárni, amíg nagyra nő. Parancsolja meg, hogy minden kertbe ültessenek fát! Hoztam facsemetéket, kihordom őket!
Jancsi minden udvarban otthagyott néhány csemetét, és meghagyta, hogy felnőtt ültesse, gyermek locsolja, idős ember a széltől óvja. Lúdbőr király a palota tornyából nézte, amint faültetés címén az udvarokban összegyűlt a pereputty. Csodával határos módon senki sem dermedt meg, pedig bizony ügyködés közben még néhány szót is váltottak egymással a népek.
Szélvész királykisasszony és Zúzmara királyné riadtan csatlakozott a toronyban nézelődő királyhoz.
— Drága jó uram, felásták a dombokat! — zihált Zúzmara.
— Édes apukám, tele fácskával a széles brrrodalom — búgta Szélvész. — Nincs már, ahol szeleskedni!
— Sebaj, kislányom — szólt Lúdbőr —, időd se nagyon lesz ezután fel-alá cikázni. Látod ott azt a szekeres legényt? Az lesz a te urad-parancsolód ezentúl, no meg a fele brrrodalomé is. Ezt is megértük, hogy valaki királlyá ültette magát! Jöjj, Zúzmara, kedves, álmodjuk meg a lakodalmat!
A király futárt menesztett a kert végében dühödten csapkodó Irgumbrrrgum után. A kancellár dérrel-dúrral fölment a trónterembe, ahonnan Lúdbőr a toronyba vitte.
— Nézd csak, barátom — szólt a király —, de szépen kizöldült az ország! Lesz itt áldozati fa bőven, ha van eszünk kivárni.
— Kivágni! — dörrent a kancellár.
— Kivárni — suttogott Lúdbőr. — Ne félj, jó szolgám, senki sem fog a várakozásba beledermedni. A fa nemcsak a kályhában, az ég alatt is melegít!
Jancsi és Szélvész királykisasszony országra szóló lakodalma után a fiatalokra bízták a dombokat, ahol megalapították, és bölcsen igazgatták a Brrrodalmi Faiskolát és Szélrózsakertet, amíg meg nem haltak. Aki nem hiszi, járjon utána!
  • Szélvészkisasszony, szélhámos, szeleburdi, széllel bélelt — 4 kifejezés, 2 jelentés. Melyik kettő jelenti azt, hogy „kapkodó", és melyik kettőnek a jelentése: „komolytalan"?
  • Olvasd el Móra Ferenc A didergő király című meséjét: http://www.18pedagogia.hu/sites/default/files/node/attachments/mora_a_dedergo_kiraly.pdf
  • Mitől melegedett fel a didergő király szíve és mitől Lúdbőr király országa?
  • Melyik a Hideg mese legfontosabb mondata?
  • Szerinted kinek volt igaza, a kancellárnak vagy Lúdbőr királynak? Mit kell tenned, ha azt akarod, hogy fád legyen: kivágni vagy kivárni?
 Napsugár-palackposta 6.
CSEH KATALIN

Bohóc-vigasztaló

Szomorú a bohóc, szomorú,
a háta is horpadt, homorú.
Gubbaszt az ágysüppedésben,
nyakig a nagy csüggedésben:
bent kell ülnie a házban,
nem mehet ki az utcára,
mert a vírus, az a fránya,
hetykén jár-kel a világba’,
mindenkit most hazakerget,
ő tartaná itt a rendet?
Azt akarja, hogy mi féljünk,
rettegjünk és ijedezzünk,
de nem fog ki, hidd el, rajtunk,
otthon ülünk s társasozunk,
olvasunk vagy rajzolunk,
csokis muffint majszolunk,
kalandfilmeket nézünk,
törlőpapírgurigákból
madarakat készítünk,
s képzeletben vagy álmunkban
messze-messze repülünk...
Van, amikor unatkozunk,
és nagyokat sóhajtozunk,
elmélázunk, bambulunk,
néha hajba is kapunk.
Máskor zenét hallgatunk,
ha anya figyel, tanulunk...
És a vírus, az a fránya,
nem válik valóra vágya,
ereje, hatalma lankad,
hanyatt-homlok menekül majd…


Petrov Eszter, kolozsvári olvasónk
a bohócát rajzolta le.
Bohóc, ne lógjon az orrod,
hisz nem is oly rossz a dolgod,
légy reménnyel, jó reménnyel,
sutba a nagy csüggedéssel!


  • Hogyan zajlik egy napod a vesztegzár idején? Ne engedd, hogy összefollyanak az órák, hogy hatalmába kerítsen a semmittevés. Esténként készíts tervet másnapra, és igyekezz be is tartani, amit elhatároztál.
  • Minden reggel kérdezd meg családod valamelyik tagját, mivel szerezhetnél neki aznap örömet. Rendre mindenkire keríts sort.
  • Melyik a legkedvesebb babád, alvó­játékod? Ültesd le magaddal szemben, és készítsd el a portréját.

Papp Hanna Eszter, harmadikos ágyai olvasónk lerajzolta legkedvesebb babáját.

Módi Kinga tanító néni ezt a levelet csatolta a rajz mellé:
Szeretettel üdvözlöm az ágyai Napsugár-klub nevében. Klubtevékenységünket online folytatjuk a gyerekekkel. Nagyon hálásak vagyunk, hogy alkalmas és alkalmatlan időben is olvashatjuk a Napsugarat, hogy ilyen formában is tovább él a Napsugár. Kitartást, jó egészséget.
 Napsugár-palackposta 5.
A Szólj, szám! rovat különkiadása. Erre is csak a magyar nyelv képes.
  • Próbáld megszámolni, hányféleképpen nem mehetünk el otthonról.
  • Folytasd a sort. Keress te is „megy" jelentésű igéket, szólásokat, amelyek kimaradtak a felsorolásból.

https://www.facebook.com/szendecske/videos/10217669509430979/
 Napsugár-palackposta 4.
BALÁZS IMRE JÓZSEF

Várakozás
Márton Éva képéhez

Egy buborék, két buborék,
Szétszállók, szótalanok.
Várakozom, vesztegelek:
Lennék a gondolatod.

Pattanj fel, pattanj fel,
Bűvös zár, rejtegető!
Hadd nyíljon, hadd nyíljon
Fényörvény, messzevivő!

Kék buborék, zöld buborék
Hadd szálljon szét idebenn,
Villámmal, csillámmal
Lakjunk egy fényszigeten.

  • Várakozik, vesztegel. Melyik szó jelentése pozitívabb? Társíts helyzeteket mindkettőhöz: mire szoktunk várni, és miért vesztegel valami vagy valaki? Te mit vársz legjobban, és mit legkevésbé?
  • Milyen zárfelnyitó varázsszavakat ismersz a mesékből?
  • Milyen lehet a fénysziget? Készíts festményt vagy kollázst róla.
Módi Kinga tanító néni kis csapata, az ágyai Napsugár-klub tagjai lerajzolták, milyennek képzelik el a fényszigetet.

Az első rajz Lole Melindáé.
Amióta csak megtanult olvasni, minden Napsugarat az elejétől a végéig kiolvasott — árulta el róla a tanító néni.

















Hadi-Erdős Máté V. osztályos.
Festmények címe: Fényes nyári emlék.
 Napsugár-palackposta 3.
SZŐCS MARGIT

Ha nem mehetek sehová,
a világ hozzám költözik.
Jól elfér a lakásban,
kádamba önti vizeit,
szétosztódik a szobákban:
a nappali Európa,
a háló Amerika,
a dolgozó Afrika,
a konyha Ázsia,
a kamra Antarktisz.
Én Ausztráliában lakom.
Az ajtók a határállomások.
Gondolhatjátok, mennyi a dolgom,
egész nap intézkedem, rohanok,
felügyelem a világ rendjét.
A határőr is én vagyok.
– Csomagellenőrzés!–
állítom meg Anyát,
ha porszívóval átutazik
Amerikából Ázsiába.
Felnyittatom a portartályt,
vagyis a csomagtartót,
mert nem árt óvatosnak lenni,
nehogy benne lapuljon
egy mindenre elszánt koronavírus.
Anya újabban rosszul viseli
a határátkelők szigorított rendjét.
Azt mondja, ha ez így megy tovább,
meg fog bolondulni.
Nem győzöm magyarázni:
mindezt érte is teszem.
De máris sürgős dolgom akad
a következő határátkelőnél:
Apa megszakította afrikai
szobabicikli-túráját,
és Antarktisz felé tart,
mert megéhezett.
– Kérem az útlevelét! –
toppanok elé, mire ő
meglobogtatja papírzsebkendőjét.
Jól van, átengedem, ez is megteszi
ilyen nehéz időkben.
Innen pont Ázsiába látok,
ott van velem szemben,
közepén Nagymama mosogat
kagylóba zárt tengerszemben.
  • Ti hányan vagytok karantén-kagylóba zárva? Ki mivel üti agyon az időt? Rajzold le a családodat.
  • Ne nyafogj, ne unatkozz, inkább olvass sokat, találj ki új játékokat. A bezártságban az a jó, hogy együtt a család, szüleidnek talán több idejük akad mesélni, veled játszani, mint eddig bármikor.
  • Keresd meg a földgömbön vagy a térképen a világrészeket. Mi melyiken élünk? Hová utaznál el legszívesebben? Rajzold le azt a tájat.
Sólyom Andrea tanító néni két harmadikos tanítványa a zilahi Mihai Eminescu Iskolából és másodikos kisfia Szilágykrasznáról leírta, lerajzolta, kikkel van „karanténkagylóba" zárva, és hová utazna el legszívesebben:


Géczi Kevin Krisztián nevű testvérével és szüleivel kuksol otthon. Tanul, sokat játszik, és nagyon várja, hogy iskolába mehessen. Azt üzeni: minden rendben lesz! Ausztria sípályáira vágyik leginkább.


Víg-Erdei Patricknak két testvére van. Míg anyukájuk a kicsit dajkálja, a nagyobbak tanulnak, olvasnak. Patrick gondolatban bejárja az egész világot.


Sólyom Péter anyával, apával, két lánytestvérével és négy cicájukkal tölti a vesztegzár heteit. Legszívesebben Párizsba utazna el.
Sîncă Ada-Emilia negyedikes olvasónk Waczel Enikő tanító néni diákja a csíkszeredai Petőfi Sándor Iskolában. Olvassátok el izgalmas tudósítását a karantén-kagylóban zajló életükről:

A karantén-kagylóban heten vagyunk.
Hogy mit csináljunk, fő az agyunk.
Anya főként online tanít,
Kira kutyánk nagyon vonyít.
Kikérezik az udvarra,
Szalad erre, szalad arra.
Az apukám kertészkedik,
Egész nap kint munkálkodik:
Fát vág, gyomlál nagy kalappal.
Alen olvas éjjel-nappal.
Mama a konyha úrnője,
Ő főz nekünk nyakra-főre.
Nagytata a tévét nézi,
Öreg ő már, ez elég néki.
Én kapcsolom össze őket,
Mindenkinek én segítek:
Apukámmal kertet ások,
A kutyánkkal sokat játszok,
Nagymamával szakács vagyok,
Anyukámmal órát tartok,
Máskor pedig verset írok.






Kiss Beáta, negyedikes olvasónk „kőbe vésett" versét Zahu Valéria tanító néni küldte el a nagyváradi Szacsvay Imre Iskolából.
A címe: Maradj otthon!






Pap Orsolya Szonja, Nagy Izabella tanító néni maroskeresztúri harmadikos diákja azt a tengerparti tájat festette meg, ahová vágyik.
Korondi Csenge Bíborka, Puskás Szilvia és Torjai Gretta Ráhel kibédi negyedikesek, mindhárman Domó Anna Bella tanítványai nagyon örülnek a Napsugár-palackpostának. Szőcs Margit verse az egyik kedvencük volt. Lerajzolták, hová szeretnének elutazni.



 Napsugár-palackposta 2.
A Gondviselő figyelmeztet ezzel a járvánnyal. Megálljt parancsol, mert világunk egyre eszeveszettebben rohant lefele a lejtőn. Hát most az életedért lassíts. Maradj otthon, és olvass. Ne ess kétségbe, ne sírj, vagy ha mégis, az a tormától legyen!


LÁSZLÓ NOÉMI

Könnyes mese

Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás Tengeren is túl, ahol a levél a fáról le sem hull, volt egyszer egy ország. Ebben az országban mindenki sírt. A kertész zokogva ültette a tulipánhagymát, a szakács pityeregve kavargatta a rántást. Akinek nem volt könnyes reggeltől estig az orcája, azt azonnal javasasszonyhoz vagy paphoz küldték. Sirámiában nagy szégyen volt a száraz orca.
Zokházi Méla király igen nagy bajban volt, mert egy szem lánya, Mákvirág hercegnő nem tudott sírni. Titkolták a dolgot, ameddig bírták, csakhogy Mákvirágot lassanként férjhez kellett adni, és olyat még nem látott Sirámia, hogy menyasszony száraz szemmel lépjen az oltár elé. Teltek-múltak a napok, közeledett a királykisasszony tizennyolcadik születésnapja, és messze földön elterjedt a könnytelen hercegnő híre. A királyi apa éjszaka álmatlanul hánykolódott, nappal könnyesen bóbiskolt a trónteremben.
Hiába vártak, hiába reméltek, idegen földről kérő egyáltalán nem érkezett. Végül összeszedte magát Méla király és kihirdette, hogy annak adja lánya kezét és fele sirodalmát, aki Mákvirág királykisasszonyt alaposan megríkatja. Rohantak is az udvarba a zokogóművészek, a könnymutatványosok, jöttek morcona vitézek mordbársony egyenruhában, sírópalánták és síródeákok, de Mákvirág hercegnő ábrándos szeméből egy könny nem sok, annyit sem tudott facsarni senki.
Az udvari könnytáros lehordta Méla királyt, mondván, hogy Mákvirág azért nem tud sírni, mert nem tanulmányozta a vaskos könnyeket. Pedig ott a sok pompás könnykatalógus, zokszótár, a sírószövetség összes könnyheti és könnyfesztiváli kiadványa, azokból okulhatott volna időben Mákvirág, ha kegyeskedik száraz képét a könnytárba tolni. S akkor most nem mutogatnának a szomszédos könnybirodalmak pallérozott elméi reszkető ujjal Sirámiára.
Jöttek a népi sírók. Akkora óbégatást, sivalkodást, amekkorát rendeztek, megboldogult Zokházi Duzgó óta nem látott a trónterem. Hiába. Az összes léhűtő, szemforgató fullajtár a földön fetrengett könnyes fájdalmában, egyedül Mákvirág ült apja trónja mellett a hökkedlin egyenes háttal, száraz szemmel.
Volt a palotában egy kis hüppmester, Jancsi, akinek nagyon elege volt öreg szüléje szemrehányásaiból.
— Drága jó fiam, — hajtogatta az édesanyja, — megmondtam, keress rendes szakmát magadnak, állj suszterinasnak, menj katonának, tanuld ki a szakácsmesterséget. Miért akarsz te sírásból megélni egy olyan helyen, ahol mindenkinek megállás nélkül hull a könnye?
Jancsi eldöntötte, hogy ha törik, ha szakad, megríkatja Mákvirág királykisasszonyt
— Majd megmutatom, hogy nem vagyok én holmi tucatsíró, — gondolta magában.
Másnap pitymallatkor, amikor a sirodalom népe még könnytől lucskos párnáján hevert, Jancsi térült-fordult a palota mögötti konyhakertben, fehér gyökeret húzott ki a földből, a kerti csurgónál jól lesikálta, patyolat kendőbe takarta, s a kendővel a hóna alatt a konyhába sietett, zsebre vágott egy tálkát, egy kis reszelőt, s azzal vonult nagy peckesen a trónterembe.
— Méla királyom, életem-halálom kezedbe ajánlom, könnyet fakasztok Mákvirág hercegnő szeméből! — jelentette harsány hangon Jancsi.
Az üres trónteremben bóbiskoló-forma király úgy felkapta erre a fejét, hogy legurult róla a szikrázó kristálykorona. Mákvirág királykisasszony elkerekedő szemmel nézte az eleven ábrázatú hüppmestert.
— Engedje meg, uram királyom, hogy a hercegnőt beavassam a reggeli torma rejtélyeibe! — mondta Jancsi. — A tormázás pitymallatkor végzendő mozgásforma, már első alkalommal megfigyelhető a könnyáztatta orca, a rendszeres tormázó pedig holtbiztosan a sírig sír!
Jancsi Mákvirág elé járult, kezébe adta a reszelőt, a tálkát és a tormát, majd megmutatta neki, hogyan kell bánni velük.
— Ez itt a torma, ennek negyedét reszelje ide le a hercegnő! Így.
Még jól bele sem melegedett a tormareszelésbe Mákvirág, könnyei végigomlottak az arcán. Mire a zokogók, morconák, népi sírók a trónterembe értek, a királykisasszony két orcája olyan volt, mint a harmatos rózsaszirom. Ámult-bámult az udvari nép, hogy miféle furfanggal csalogatott ez a nem tudni ki fia-borja könnyeket Mákvirág szemébe. De Méla király még időben a fiatalok lelkére kötötte, hogy el ne árulják másnak a reggeli torma titkát.
— A kis, könnyes titok a jó házasélet alapja, gyermekeim! — szepegte nekik.
Zokházi Méla sűrűn sóhajtozva udvarnépéhez fordult, és bejelentette, hogy Jancsi hüppmester elnyerte Mákvirág hercegnő kezét és a fele sirodalmat. Volt nagy nyöszörgés, jajongás, sírás-rívás, sopánkodás, az udvari könnytáros hevesen szipogva kívánt hosszú, siralmas életet a fiataloknak.
Még aznap este megtartották a lakodalmat, Hencidától Boncidáig patakzott a könny. Az újdonsült házasok dióhéjba ültek, s a könnypatakon leereszkedtek, azazhogy csak másodszorra, mert Jancsi még visszafutott a fél kristálykoronáért. Volt könnyes búcsú, hüppögés, zsebkendőlobogtatás, az egerek degeszre itták magukat, azután pedig boldogan élt mindenki, amíg sírba nem sírta magát. Aki nem hiszi, járjon utána!
 Napsugár-palackposta 1.
LÁSZLÓ NOÉMI

Mindenki

Az Én, a Te, az Ő:
ez jól követhető.
Az Ő, a Te, az Én
a világ közepén.

A világ összement:
négy fal közötti rend.
Légző életfaág,
élő otthonvilág.

Vigyázz másokra hát,
ahogyan ők terád,
derül, borul, derül,
mindenki otthon ül!