|
|
 |
Gyöngy-ág, rózsa-ág,
hova lett a bóbitád?
Három lepke, kék, zöld, sárga,
ott libbent a napsugárba.
Úgy sodorták az illatot,
mint egy selyem-gombolyagot.
Lepke-ülte rózsa-ág,
hol a bóbitád?
|
|
 Weöres Sándor három lepkéje a gyöngy-ág, rózsa-ágra, az aranyló napsugárba, innen pedig egyenesen a nyári Napsiba libbent. Így lett telis-tele lepkével, pillangóval, pillével ez a Napsi. Nemcsak az illatot, hanem a nyári tarkaságot, meleget, vidámságot is sodorják, gurítják,  mint egy selyem-gombolyagot. Mesét, rejtvényt, viccet, kézimunkát, játékot fontak bele. Gombolyítsd le, bogozd ki, meglásd, pillangó-röptű lesz a nyarad. Esténként pedig, ha a Lepke-Napsival alszol el, – „az édes álom, pillangó képében, elvetődik arra tarka köntösében”... Tarka, vidám nyarat kíván
a röpke Lepke-Napsi
|
|
Pilleruha – Tordon Ákos meséje
MOLNÁR KRISZTINA rajzai
A lepke cipője – Bolla Gábor meséje
UNIPAN HELGA rajzai
A pillangók királya – Móra Ferenc meséje
TOMOS TÜNDE rajzai
A pillangó – Gárdonyi Géza meséje
BAK SÁRA rajzai
Anya mesél – Gergely Edó meséje
FAZAKAS CSILLA rajzai
A fából faragott hajadon – Ujgur népmese, átdolgozta Rab Zsuzsa
SZÉKELY GÉZA rajzai
A radnóti fecskék – Móra Ferenc meséje
SOÓ ZÖLD MARGIT rajzai
Dr. Gör-gör – Jódal Rózsa meséje
CSILLAG ISTVÁN rajzai
Aranytoll-mesék
SZILÁGYI TOSA KATALIN rajzai
I. díj: Ká, az elvarázsolt liba
Kelemen Dávid, Bethlen Gábor Kollégium, Nagyenyed
II. díj: A legszebb karácsonyom
Isza Réka, Tamási Áron Általános Iskola, Bors
III. díj: A varázslatos kaland
Miskéri Maja, Széchenyi István Általános Iskola, Érd, Magyarország
Ká, az elvarázsolt liba
 Napfelkelte volt, mikor ez történt velem, igen, napfelkelte. – Jaj! Hiszen még be sem mutatkoztam! Az én nevem Ká, Ká, a liba. Ez a történet úgy kezdődött, hogy napfelkelte volt, ébredeztem az isteni kényelmes, levendula szirmokkal díszített ágyamban. No, fölkelek és reggelizek, a szokásos mézeskalácsomat ettem. Feltápászkodom a székről, és megyek elrendezni a frizurámat. Hát mikor belenézek a tükörbe, majd hátraestem, úgy megijedtem a tükörképemtől. Az orrom a fülem helyén volt, a másik fülem pedig a szám helyén volt. Tényleg ez az igazság, vagy talán káprázik a szemem? Csak a boszorkány tehette ezt velem, varázsport szórt rám, amikor szunyókáltam! Elkeseredetten mentem a boszorkány távoli, sátáni és ősrégi kastélyába. Mentem, mendegéltem, ameddig találkoztam a barátommal, Cin a neve, Cin, az egér.
– Jaj, egy szörnyeteg! – kiáltott.
– Ne félj, barátom, én vagyok az, Ká.
– Mi történt veled? – kérdezte kétségbeesetten.
– Az úgy volt, hogy a kuckómban voltam, végeztem a napi teendőimet. Az éjszaka folyamán a boszorkány átkot küldött rám. Csak akkor törik meg az átok, ha a szemébe mondom, mi a legfőbb kincs a világon. Sajnos, még nem tudom.
– Nem baj, Ká, itt van ez a bronzbarna kő, csak dobd le a földre, és én ott termek.
Elbúcsúztam, és folytattam utamat.
Megint találkoztam egy barátommal, az ő neve Ham, Ham, a kutya.
– Mi történt veled, Ká?
Ugyanazt elmondtam Hamnak is, amit Cinnek.
– Nem baj, barátom, fogadd el ezt az ezüstkövet, s ha baj van, dobd csak a földre, nyomban odaérek, és segítek rajtad.
Találkoztam még Múval, Múval, a tehénnel.
– Mi lett veled, édes barátom? – kérdezte ijedten.
Ugyanazt elmondtam, amit a másik két barátomnak.
– Nem baj, Ká, fogadd el ezt az aranykövet, ha pedig baj van, dobd csak a földre, nyomban ott leszek, és segítek.
Bandukoltam tovább, ameddig tengernyi kukoricára nem akadtam.
– No, most mitévő legyek?
Eszembe jutott Cin, és magam elé dobtam a bronzkövet. Nyomban megjelent egy csomó egér, és mind megette a kukoricát.
Mentem tovább észak felé, ameddig egy hófehér csonttenger mellé nem értem. Eldobtam az ezüstkövet. Hirtelen trappollás hallatszott, és tengernyi kutya jelent meg. Eltakarították a csontokat.
Elérkeztem a félelmetes kastélyig. Beléptem a vásott fakapun. Mindenféle lény, varázspálca meg ki tudja, mi volt odabent.
– Boszorkány, változtass vissza! – visszhangzott a kastély a hangomtól.
Megjelent egy fátylas, feketébe öltözött öregasszony.
– Tudod a választ? – kérdezte.
Utam során megtanultam, mi a legfontosabb: a barátság.
Eldobtam az aranykövet, és megjelent Cin, Ham és Mú is. Elkezdték rombolni a kastélyt, én meg visszaváltoztam a régi Kává. A banya otthagyta a fogát, a négy barát szorosan fogta egymás kezét, és nem pusztultunk el.
Ne feledjétek! Az igaz barátok jóban, rosszban együtt vannak. A kastély reccsent, ropogott, de Ká szerencsés, hogy ilyen jó barátai vannak.
Kelemen Dávid,
Bethlen Gábor Kollégium, Nagyenyed
A legszebb karácsonyom
 Nagyon régen, messzi tájon, kis faluban volt egy százéves árvaház. Ebben az árvaházban csoda történt, nagy csoda, amit most elmondok nektek. Én voltam az árvaház legkisebb tagja, s ha hiszitek, ha nem, a legjátékosabb is. Legnagyobb álmom pedig mindig az volt, hogy végre jöjjön egy jó és kedves család, akik majd befogadnak engem. Ebben az árvaházban a Karácsony volt a legszebb, mert jószívű anyáink ilyenkor leptek meg minket minden jóval, hogy pontos legyek, nem ajándékkal, hanem olyan jólelkű örökbefogadó szülőkkel, hogy csak na. Vége volt a Karácsonynak, amikor elmentek a kiválasztott gyerekekkel az új szülők. Én már megint könnyeztem, hogy engem senki sem választott. Jó anyáim így szóltak:
– Ne bánd, kicsi Lili, legalább újabb szép évet tölthetsz itt.
Napfelkeltekor a ringy-rongyból készült kis kuckómban rendet tettem, ami nem volt mókás, mert az összes baráttal jobb volt, de mivel ők nem voltak itt, egyedül is megcsináltam. Leszaladtam a lépcsőn, és megnéztem a tükörképemet:
– Ó, Istenem, olyan a képem, mint a jégvirág az ablakon – mondtam.
Ebédkor libacombot ettünk, ami finom volt, de semmitől sem akart a kedvem jobb lenni. Délután kinéztem az ablakon, s mivel nem jött senki, aki örökbe fogadott volna, visszamentem játszani.
Teltek, múltak az évek, s én ezt már nem bírtam, úgyhogy megszöktem. Amikor már csak távoli kép volt az árvaházam, nekivágtam az erdőnek is. Nem féltem, mert tudtam, hogy a medve ilyenkor már barlangjában szunyókál, s a farkas csak a hegynek a másik oldalán portyázik. Levendulát szedtem volna, de tél volt, ezért nem tudtam. Megyek, hát találkozom Mókus Misivel, az erdő mókusával, nem mintha ő lenne az egyetlen mókus az erdőben, de ő volt a legbátrabb. Szerencsés voltam, hogy találkoztam vele, mert eltévedtem. Mielőtt továbbmentem volna, beszélgettünk, és elmondtam, mi járatban vagyok itt, ő meg így szólt:
– Hallod, Lili barátom, menj el ezen a balos ösvényen, mert ott lakik Béka Anya, ő segíthet megtalálni a szüleidet.
El is mentem, s amikor Béka Anya házához értem, bementem, s köszöntem illendően neki:
– Adjon Isten, jó Anyám!
– Mi járatban, kincsem? – kérdezte Béka Anya.
Én meg neki is elmeséltem, hogy megszöktem az árvaházból, és családot keresek.
– Ki tudsz segíteni, jó Anya? – kérdeztem félve.
– Hamarosan itt a Karácsony, kicsi Lili! – kiáltotta Béka Anya. Ismerem a szüleidet, s elviszlek hozzájuk, ha szeretnéd.
– Nagyon szeretném! – kiáltottam.
Reccsent a lépcső, mert Béka Anya a padláson tartotta az egyik gyermekkori kabátját. Lejött, és így szólt hozzám:
– Ez a tied, kicsim, karácsonyi meglepetés.
A kabát éppen az én méretem volt, ezért felvettem. De eszembe jutott valami:
– Béka Anya, nem érünk oda gyalog – mondtam.
– Nem baj, kicsi Lili – mondta Anya.
Varázsolt egy repülő paripát, az elvitt a szüleimhez. Mikor bementümk, megöleltek, és többé el sem engedtek.
Én most itt vagyok, s kívánok boldog ünnepet.
Isza Réka,
Tamási Áron Általános Iskola, Bors
A varázslatos kaland
 Egy nap elmentem nagymamámhoz, hogy hozzam el a mézeskalácsot, amit sütött. Még éppen sült a pogácsa a sütőben, amikor megérkeztem. Sokat kellett várjunk, míg kisül, de nagymamám egy érdekes mesét mondott:
Egyszer volt, hol nem volt, volt egy sárkány, aki egy nagyobbacska kuckóban éldegélt. Nem csak félelmetes, de nagyon gonosz is volt. Mikor ez a sárkány ivott az elvarázsolt tó vizéből, egy csodaszép lánnyá változott...
Nagymama már majdnem elmesélte a mesét, de egyszer csak pittyent egyet a sütő, mert kész volt a kalács. Én hazaindultam. Otthon aztán elhatároztam, hogy kiderítem a mese végét.
Másnap napfelkeltekor útnak indultam. Már egy távoli mezőn jártam, s megláttam egy tavat. De nem akármilyen tó volt, mert ha belenéztél, nem láthattad a tükörképedet. Körülötte gyönyörű szép lila levendulák nőttek.
„Áhá! – gondoltam – ez lehet az elvarázsolt tó!”
Fölötte egy csapat hófehér vadliba repült, de nem csak hófehérek voltak, hanem az összes tolluk gyémántból volt.
„Most már csak a sárkányt kell felkutatni! – gondoltam.”
Mentem tovább, míg egy nagyobbacska kuckót nem találtam, valahol a semmi közepén.
„Na, látjátok, milyen szerencsés vagyok én?”
A nagyobbacska kuckóban a sárkány szunyókált. Közeledni kezdtem a kuckó felé. Mikor nem néztem a lábam elé, véletlenül ráléptem egy gallyra, és az nagyot reccsent. A sárkány felébredt, és felém kezdett repülni. A tarisznyámban volt egy palack, abban meg az elvarázsolt tó vize. Megfogtam a palackot, kibontottam, és ráöntöttem a sárkányra. Az nyomban királylánnyá változott. Ő kedvesen megvendégelt, s másnap kiment a tó partjára, ott megjelent egy óriási hal, és bekapta. Én utána ugrottam, s kiszedtem a hal szájából.
Azóta boldogan élünk.
Így volt, mese volt.
Miskéri Maja,
Széchenyi István Általános Iskola, Érd, Magyarország
|
|
|
A LEPKENAPSI pályázati feladatainak megfejtése:
- Hímes szárnyon csapongó;
- szárny, tor, hímpor, csáp, potroh, báb;
- 3 pillangó.
Nyertesek:
- Mircse Tamás, Székelykeresztúr;
- Kelemen Gellért, Parajd;
- Tamás Ivett, Körösfő;
- Karsai Antónia, Csernáton;
- Szőcs Andrea, Székelyudvarhely;
- az árpádi tavalyi IV.;
- az ivói tavalyi II–IV osztály.
|
|
|
|
|
|
 |
LEPKENAPSI – A NAPSUGÁR 29. vakációs füzete. 2011 nyara. Kiadja a NAPSUGÁR Kft.
Szerkesztik: ZSIGMOND EMESE főszerkesztő, MÜLLER KATI képszerkesztő. Ára: 3,5 lej.
|
 |
|
